Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Ezeket a botokat a gyors, hatékony horgászatra tervezték, így a fiatal, kezdő horgászok, vagy azok, akik nem akarnak a horgászfelszerelésre egy vagyont költeni, könnyedén foghatnak halat! A teleszkópos rendszernek köszönhetően a bot gyorsan összeállítható, a végén található gyorscsatlakozónak köszönhetően a szerelék könnyedén ráakasztható.
A hozzáadott úszós végszerelék a bothoz illeszkedő hosszúságúra készült és megfelelő komponensekből áll, amely lehetővé teszi a horgászok számára, hogy különféle fajú és méretű halakat célozzanak meg, és fogjanak ki segítségével.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ezeket a botokat a gyors, hatékony horgászatra tervezték, így a fiatal, kezdő horgászok, vagy azok, akik nem akarnak a horgászfelszerelésre egy vagyont költeni, könnyedén foghatnak halat! A teleszkópos rendszernek köszönhetően a bot gyorsan összeállítható, a végén található gyorscsatlakozónak köszönhetően a szerelék könnyedén ráakasztható.
A hozzáadott úszós végszerelék a bothoz illeszkedő hosszúságúra készült és megfelelő komponensekből áll, amely lehetővé teszi a horgászok számára, hogy különféle fajú és méretű halakat célozzanak meg, és fogjanak ki segítségével.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.