Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Nevis Winner Tele Travel a kezdő horgászok számára kifejlesztett utazó bot, amely a könnyű pergetés és az úszózás rejtelmeinek feltárásában segít. A 2,4 méteres, 20-50 gramm dobósúlyú bot jól terhelhető, köszönhetően a kompozit bottestnek. A testen SIC gyűrűsor fut végig a zsinór maximális védelme érdekében. A nyelet kényelmes fogású, könnyen tisztítható, csúszásmentes szivacs borítással látták el, ami hideg időben különösen előnyös. Rendkívül kedvező ár és kicsi szállítási hossz jellemzi. Szállítási hossza mindössze 54 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Nevis Winner Tele Travel a kezdő horgászok számára kifejlesztett utazó bot, amely a könnyű pergetés és az úszózás rejtelmeinek feltárásában segít. A 2,4 méteres, 20-50 gramm dobósúlyú bot jól terhelhető, köszönhetően a kompozit bottestnek. A testen SIC gyűrűsor fut végig a zsinór maximális védelme érdekében. A nyelet kényelmes fogású, könnyen tisztítható, csúszásmentes szivacs borítással látták el, ami hideg időben különösen előnyös. Rendkívül kedvező ár és kicsi szállítási hossz jellemzi. Szállítási hossza mindössze 54 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.