Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A legújabb Korda Compac táskája a Tackle Safe Edition kiadású belső rekesszel ellátott táskája. Teljesen vízálló borítást kapott, a belseje is könnyen mosható. A belső rekesz segít rendszerezni a benne elhelyezett aprócikkeket. A Korda Kamakura horogcsalád tökéletesen passzol bele. A betét kivehető belőle. A cipzárak kiváló minőségűek, hosszú ideig használható marad.
A Korda Compac 150 Tackle Safe vízhatlan szerelékes táska főbb jellemzői:
- Kiváló minőségű EVA anyagból
- Könnyű és tartós, vízálló, hegesztett varratokkal
- Kétirányú zipzár, könnyen kinyitható
- Beépített tálcával
- Mérete: 27x17x11,5 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A legújabb Korda Compac táskája a Tackle Safe Edition kiadású belső rekesszel ellátott táskája. Teljesen vízálló borítást kapott, a belseje is könnyen mosható. A belső rekesz segít rendszerezni a benne elhelyezett aprócikkeket. A Korda Kamakura horogcsalád tökéletesen passzol bele. A betét kivehető belőle. A cipzárak kiváló minőségűek, hosszú ideig használható marad.
A Korda Compac 150 Tackle Safe vízhatlan szerelékes táska főbb jellemzői:
- Kiváló minőségű EVA anyagból
- Könnyű és tartós, vízálló, hegesztett varratokkal
- Kétirányú zipzár, könnyen kinyitható
- Beépített tálcával
- Mérete: 27x17x11,5 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.