Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A méltán híres harcsavadász Koós Ferenc adta nevét ehhez az úszóhoz, amelyet kifejezetten harcsák horgászatához készítettek. Folyami kuttyogatásnál, amikor a víz éppen árad és gyorsabban sodorja a ladikunkat az áramlat, ekkor a sima ólmos végszerelékkel való harcsázás nem bizonyul elég hatékonynak a rendkívül gyors csalivezetésnek köszönhetően. Ebben az esetben csak a fürgébb, kisebb példányokat tudjuk horogra csalni. A harcsa nem szereti a gyorsan vontatott csalit, ezért eredményesek lehetünk, ha az úszós szereléket távolabb elengedve a csónaktól próbáljuk kuttyogatással becsapni a ragadozókat. Természetesen állóvízen is bátran felkínálhatjuk csalihalunkat ennek az úszónak a segítségével, ami akár nagyméretű kárász is lehet a 130 grammos méretnek köszönhetően. Éjszaki horgászatnál 4,5 mm-es világítópatront rakhatunk az úszó felső részébe. További előnye, hogy műanyag belső zsinórvezetőnek köszönhetően, a fárasztás közben garantáltan nem fogja bevágni az úszónkat a zsinór!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A méltán híres harcsavadász Koós Ferenc adta nevét ehhez az úszóhoz, amelyet kifejezetten harcsák horgászatához készítettek. Folyami kuttyogatásnál, amikor a víz éppen árad és gyorsabban sodorja a ladikunkat az áramlat, ekkor a sima ólmos végszerelékkel való harcsázás nem bizonyul elég hatékonynak a rendkívül gyors csalivezetésnek köszönhetően. Ebben az esetben csak a fürgébb, kisebb példányokat tudjuk horogra csalni. A harcsa nem szereti a gyorsan vontatott csalit, ezért eredményesek lehetünk, ha az úszós szereléket távolabb elengedve a csónaktól próbáljuk kuttyogatással becsapni a ragadozókat. Természetesen állóvízen is bátran felkínálhatjuk csalihalunkat ennek az úszónak a segítségével, ami akár nagyméretű kárász is lehet a 130 grammos méretnek köszönhetően. Éjszaki horgászatnál 4,5 mm-es világítópatront rakhatunk az úszó felső részébe. További előnye, hogy műanyag belső zsinórvezetőnek köszönhetően, a fárasztás közben garantáltan nem fogja bevágni az úszónkat a zsinór!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.