Haldorádó új termékek 2024

Haldorádó új termékek 2024

Nehéz évről évre megújulni, de nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy immár nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi igényeket is ki kell tudnunk szolgálni. Ez olyan feladat, amelyet nem teherként, hanem kihívásként fogunk fel és olyan megoldásokra, innovatív termékek fejlesztésére koncentrálunk, amelyekkel megpróbálunk az elvárásoknak maximálisan megfelelni!

Európa egyik meghatározó, legnépszerűbb horgászmódszere a pontyhorgászat, amelynek különböző ágai elképesztő ütemben fejlődnek. A mi termékpalettánk is elsősorban methodos pontyhorgászatra, valamint a szelektív bojlis nagyponty-horgászatra épül és 2024-ben sikerült ezekben ismét új szintre lépnünk!
A 2024-es évre minden eddiginél átgondoltabb szortimenttel készültünk. Ennek oka, hogy várhatóan ez az év lesz a fordulópont, amelyre a későbbiek folyamán majd többször is hivatkozni fogok, de elsőként máris egy konkrét példát hozok.
Nekünk nagyon széles etetőanyag kínálatunk van, de azt tapasztaljuk, hogy ezek fogyása évről évre stagnál vagy csökken, míg ezzel párhuzamosan a különféle pellet keverékek iránti igényt gyakorta alig tudjuk kielégíteni. Ezerszám fogynak a Pellet Boxok és a különféle micro pelletek. Ha ezeket összeadjuk, a darabszámuk megközelíti a hagyományos etetőanyagok összmennyiségét. Ha ez a tendencia így marad, akkor ez az év lehet a fordulópont, amikor már több pellet mix kerül értékesítésre, mint hagyományos etetőanyag. Persze erre egyértelmű választ csak 2025 elején tudok majd adni.

A céltudatos pontyhorgászok már elsősorban pelletet töltenek a kosarukba
A method horgászok számára is elsőszámú csalogatóanyag a micropellet

Elgondolkodtató mindez, ugye? Majd joggal merül fel a kérdés, nem kell már senkinek sem a jövőben hagyományos etetőanyag? Nem ezt mondom, sokáig fogják ezt még az emberek használni, de egyre kisebb mértékben! Amiben 100%-ig biztos vagyok, hogy csak olyan etetőanyagokat lehet még a jövőben eladni, amelyeket tulajdonságaik, paramétereik messze kiemelik hagyományos társaik közül! Nem véletlen, hogy a Haldorádó kínálatában is évről évre kevesebb, de annál átgondoltabb etetőanyag kerül forgalomba.

A sort, ahogy minden évben, most is a feederes újdonságokkal kezdjük.

A feederes újdonságok bemutatásában idén is Putz Tamás és Sipos Gábor volt segítségemre, míg a Carp Team képviseletében Haskó Tamás és Szoják Benedek volt jelen

Haldorádó LEGEND újdonságok

A Chili Lime a LEGEND GROUNDBAIT család legújabb tagja, amely egy nagyon kellemes, friss citrus illatú, de pokolian erős, csípős ízű etetőanyag. Rendkívül intenzív színével és felhőző képességével tovább fokozza a csalogatóhatást. Miért jó ez az erős, csípős íz? Hideg vízi horgászatok során is nagyon intenzíven terjed, nagyon jó attraktáns és szelektív csalogatóanyag, meleg vízben pedig segít nekünk az apró halakkal vagy törpeharcsával fertőzött vizeken, hogy távol tartsuk ezeket horgunktól. Használható önállóan, method kosarak sapkázásához vagy pelletek panírozásához. Nagyon fontos, hogy bekeverés után a kezünkkel ne érintsük meg a szemünket, szájunkat, orrunkat, mert megrázó élményben lesz részünk!

A LEGEND termékcsalád ezúttal a Chili Lime ízzel egészül ki
Az új LEGEND Groundbait - Chili Lime gyorsan bontó, csípős, aromás etetőanyag

A Chili Lime ízvilág természetesen az összes LEGEND termékcsaládban visszaköszön, így elérhető lesz Max Jam formában is. Ez gazdagon tartalmaz olyan étvágyfokozókat, ízfokozókat, valamint természetes kivonatokat, amelyek jó hatással vannak a pontyok érzékszerveire és emésztésére is. Elsősorban a csalira és a method kosárra nyomva érdemes használni.

A LEGEND PELLET Wafter és Pop Up - Chili Lime számos csalizási alternatívát tesz lehetővé

LEGEND csalicsaládunk is kiegészül az új ízzel, így a LEGEND PELLET Wafter - Chili Lime és a LEGEND PELLET Pop Up - Chili Lime is elérhető lesz 2024-től a kínálatunkban. Ezek ugyanolyan csípős, különleges ízvilágúak, mint az etetőanyag, színük pedig citromsárga és piros.

Akár wafter, akár pop-up csalikat preferálunk, a LEGEND termékcsaládban találunk alternatívát mindenhez

Haldorádó 4S Method Pellet újdonságok

A 4S Method Pellet termékek a termékpalettánk talán legnépszerűbb methodos termékei, amelyek a versenyszerű horgászatban, kiélezett körülmények között is rendszeresen bizonyítanak. Nemcsak hazánkban, de egész Európában nagyon kedveltek. Ez a termékcsalád kibővül 2024-től a Ready Method bekevert, megnedvesített, bevetésre kész pellet keverékekkel és új, naturális Aqua Garant alapú wafter csalikkal.

A 4S Method Pellet termékcsalád speciálisan összeállított pelletkeverékekből, őrölt pelletekből, csalikból és aromákból álló komplett rendszer

4S Method Pellet Ready Mix
A 4S Method Pellet Mix termékcsalád tagjainak alapanyagául a méltán híres Aqua Garant és Coppens pelletek szolgálnak, méghozzá olyan arányban keverve, hogy az adott időszakban a lehető legeredményesebbek legyenek.
Az új Haldorádó 4S Method Pellet Ready Mix egy előre megnedvesített és optimálisra beállított tapadóképességű KÉSZ változat. A csomagolásból kiöntve a pelletkeverékek nem igényelnek több vizet, használatra kész állapotúak! Minden változat natúr, aromamentes. Ezeket természetesen a halak ízléséhez igazodva lehet ízesíteni, aromásítani. Elérhető változatok: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél.

A 4S Method Pellet Mix a method horgászok elsőszámú csalogatóanyaga, és immár előre nedvesített formában is elérhető
Method kosárba, sőt PVA hálóba is tölthető, bevetésre kész pellet keverékek

4S Method Pellet Aqua Wafter
A 4S Method Pellet Aqua Wafter termékcsalád három tagból áll. Elérhető Uni, Classic, valamint az Uni+Classic változatokban. Nem nehéz kitalálni, hogy a név jelzi azt, melyik pelletfajta őrleményéből is áll a csali. A legérdekesebb az Uni + Classic, mely a két legnépszerűbb pellet 50-50%-os keveréke. Az Uni változat sötétbarna, inkább már fekete, a Classic változat világosbarna, míg a keverék e két színt fele-fele arányban tartalmazó csali. Közös tulajdonságuk, hogy mérsékelt felhajtóerővel rendelkeznek és lassan oldódnak.
Ezek a visszafogott, naturális színű csalik nem a hivalkodó megjelenésük révén sikeresek, hanem pont ellenkezőleg. Beleolvadnak a kosárba szánt pelletkupacba, így a halak gyanakvás nélkül szippantják fel a legkönnyebb szemet, amely jelen esetben maga a csali! Horgászversenyeken, amikor már „eldugultak” a halak, vagy olyan tavakon, ahol sokszor megfogott és visszaengedett pontyokra horgászunk, gyakorta megmentheti a napunkat! Egy dobozban kétféle méretű csali található: 6 és 8 mm-es.

A 4S Method Pellet Aqua Wafter termékcsalád három tagból áll. Elérhető Uni, Classic, valamint az Uni + Classic változatokban
A legérdekesebb az Uni + Classic, mely a két legnépszerűbb pellet 50-50%-os keveréke
Ezek a matt csalik nem színükkel hívják fel magukra a figyelmet

Haldorádó Top Method Feeder újdonságok

Külföldi csapatainkkal és teszthorgászainkkal való szoros együttműködés egyik eredménye a halfaj-specifikus method csalogatóanyagok és csalik kifejlesztése. 2024-től van már kárászra, pontyra és amurra specializált csalink, arománk, etetőanyagunk és pellet mixünk is. Sok jó horgász tudása és tapasztalata testesül meg ezekben a nagyszerű termékekben.

Halfaj-specifikus csalogatóanyagok? Immár elérhetők a kínálatunkban!
Külföldi csapataink sokat segítenek a nemzetközi trendek és igények megismerésében

Top Method Feeder etetőanyagok
A Top Method Feeder etetőanyagok hosszú évekig jelentették a method csalogatóanyagok csúcsát a Haldorádó palettán, mígnem a pelletek térnyerése kiszorította őket a kínálatból. 2024-től azonban 3 olyan új változattal élesztjük újjá a termékcsaládot, melyek céltudatosan, konkrét halfajok megfogását szolgálják és bármelyik pelletkeverékkel felveszik a versenyt! Ezek mindegyike púder finomságú, és olyan gazdag beltartalmi értékkel rendelkeznek, amelyek a „célhal” számára ellenállhatatlannak bizonyulnak. Válogatott alapanyagokból készült, halfaj-specifikus, prémium etetőanyagok ezek, melyek hatékonysága még a pelletek által uralt technika világában is megkérdőjelezhetetlen! Elérhető változatok: Amur, Caras (kárász) és White Carp (fehér ponty).

Íme, a teljes Top Method Feeder termékcsalád

Az Amur változat természetesen a növényevő torpedók megfogására összeállított keverék, mely 100%-ban növényi alapanyagokból áll. Magas kukoricaszármazék-tartalma, naturális hínár, sás, zöldfűszeres illata és íze teszi ezt az etetőanyagot az egyik legjobb amurozó kajává.
A Caras változat elsősorban kárászok horgászatához készült. Ez egy sárga, finomszemcsés, rendkívül aromás és édes keverék, melyben a méz aromája dominál.
A White Carp igazi különlegesség, mely egy púderfinomságú, hófehér method kaja. Válogatott, prémium minőségű alapanyagok felhasználásával készült, bővelkedik valódi tejfehérjékben és étkezési vaníliapudingban is. Rendkívül nagy felhőt képez oldódás közben, megőrülnek érte a pontyok! De bármelyik busázó kaját is jelentősen feljavítja. Jobb lesz a tapadóképessége és még nagyobb, egyenletesebb felhőt képez. Imádják a busák is ezt az ízes, tápláló felhőt szürcsölgetni.

Mindhárom etetőanyag finomszemcsés method keverék

Top Method Feeder Pellet Box
A Top Method Feeder Pellet Boxok olyan halfaj-specifikus, válogatott pelletkeverékek, amelyeket célzottan a névadó hal megfogásához állítottunk össze. Íze, aromája és jellege mindegyiknek megegyezik a névadó etetőanyagéval. 
Három különböző változatban érhető el a kínálatban, ezek a Caras, Amur és a White Carp. Akár önmagukban, akár az etetőanyagokkal keverve is eredményesek. A Pellet Boxok elkészítése rendkívül egyszerű, mindössze 150 ml vizet kell rájuk önteni, összekeverni, vagy összerázni és 10 perc pihentetést követően használhatók is.

Halfaj-specifikus, válogatott pelletkeverékek, amelyeket célzottan a névadó hal megfogásához állítottunk össze

Top Method Feeder Wafter
A Top Method Feeder Wafter csalik mérsékelt felhajtóerővel rendelkeznek és méretben is passzolnak a legnépszerűbb method horgokhoz és csalitüskékhez.
Három különféle változatban és halfaj-specifikus kialakításban jelennek meg a kínálatban. Az Amur változat hínár, sás és zöldfűszeres ízesítésű és narancssárga + citromsárga színű. A Caras mézes és fűszeres ízű, valamint fehér + citromsárga színezetű, míg a White Carp vanília és finom fűszerek elegyének ízét kapta, színe pedig sötétbarna + fehér.
A csalik méretezését az aktuális halhoz alakítottuk, így az Amur 8 és 10 mm-es dumbell változatokban található meg a dobozban. A Caras doboza 6 mm-es dumbell és 7 mm-es golyó formájú csalikat rejt, míg a White Carp 6 és 8 mm-es dumbell, valamint 7 és 9 mm-es golyó formájában található meg a csomagolásában.

A csalik mérete, színösszeállítása és kialakítása is hosszú kísérletező munka végeredménye

Top Method Feeder Activator Spray és Gel
A Top Method Feeder család aromakínálata spray és gél formában is három-három változatban kerül forgalomba, mégpedig a névadó halfaj horgászatát leginkább elősegítő kivitelekben.
Az Amur fluozöld színű, hínár, sás és zöldfűszer ízesítésű, a Caras nagyon kellemes, mézes ízű, sárga, míg a White Carp vaníliaízű és természetesen fehér, ami sejtelmessé, opálossá teszi a kosár körüli vizet.

A Top Method Feeder család aromakínálata spray és gél formában is három-három változatban kerül forgalomba

Haldorádó Method Feeder kosár szettek

A rendkívül népszerű Dart Pro és Dart Metal Method Feeder kosaraink már szettekben is elérhetők, ahol a kisebb méretű kosarakhoz L méretű és narancssárga színű, míg a nagyobb kosarakhoz XL méretű és kék színű töltőszerszámot adunk. A szettek két db azonos méretű kosarat és egy méretben megfelelő szilikon töltőszerszámot tartalmaznak-
A Dart Pro L méretben 30, 40 és 50 grammos, míg XL méretben 45, 55 és 65 grammos változatokban, a Dart Metal L méretben 35, 45, 55 és 65 grammos, míg XL méretben 50, 60 és 70 grammos változatokban érhető el a kínálatban.

A Dart Pro L méretben 30, 40 és 50 grammos, míg XL méretben 45, 55 és 65 grammos változatokban érhető el a kínálatban
A Dart Metal L méretben 35, 45, 55 és 65 grammos, míg XL méretben 50, 60 és 70 grammos változatokban érhető el a kínálatban

Haldorádó Busa program

Nagyon büszkék vagyunk arra, ahová az évek során eljutottunk busahorgászat terén. Számos innovatív horgászeszköz és csalogatóanyag, no meg persze technika látott már napvilágot, de túlzás lenne azt mondani, hogy mindent tudunk a planktonevő halak horgászatáról. Lépésről lépésre haladunk, és minden lépcsőfok egy újabb hasznos termékben testesül meg.

Nagyon büszkék vagyunk arra, ahová az évek során eljutottunk busahorgászat terén

Busázó fenekező szett
Hosszas kísérletező munka után tudtuk véglegesíteni a Busázó fenekező rendszert, amely egy komplett busa tablettával, sőt csalival is ellátott, bevetésre kész végszerelék. A forgót a főzsinórunk végén található kapocsba kell akasztani, és már lehet is bedobni. Amikor a busák a fenéken tartózkodnak, ezzel nagyon hatékonyan megfoghatók, de azon sem kell meglepődni, ha egy termetes ponty lesz az áldozat! A tabletta egy rugalmas gumigyűrű segítségével van rögzítve.

Hosszas kísérletező munka után tudtuk véglegesíteni a Busázó fenekező rendszert, amely egy komplett busa tablettával, sőt csalival is ellátott, bevetésre kész végszerelék

A terméket nemcsak busahorgászok, de pontyhorgászok is használhatják, ugyanis nemcsak busa tabletta, hanem PVA rudacska vagy éppen PVA bag is rátehető. Óriási előnye, hogy dobás során a horog visszaakasztható a csomagba, így a végszerelék garantáltan gubancmenetesen ér a mederfenékre. A csali lehet pop-up vagy hóember is. 
Ez a kosár három különböző méretben, 75, 100 és 125 g-os változatban kerül majd forgalomba. A nagyobb méretek egyértelműen a folyóvízi horgászathoz készültek.

A terméket nemcsak busahorgászok, de pontyhorgászok is használhatják, ugyanis nemcsak busa tabletta, hanem PVA rudacska vagy éppen PVA bag is rátehető
Dobás során a horog visszaakasztható a csomagba, így a végszerelék garantáltan gubancmenetesen ér a fenékre

Busa tabletta
A Busa tabletta nem más, mint nagyon magas nyomáson, speciális eljárással préselt, púderfinomságú etetőanyag, amely vízbe kerülve lassan, de folyamatosan, hatalmas felhőt képezve oldódik. Két különböző oldódási tulajdonsággal rendelkező változatban kerülnek forgalomba 2024-től. A Quick / gyors (zöld címkés) 15-45 perc, míg a Slow / lassú (piros címkés) 1-2 óra oldódási idővel bír. Így mindenki el tudja dönteni, hogy a horgászatához melyikre van szüksége. Ezek a tabletták ideálisak a Busázó fenekező szettre és a speciális busázó úszóinkra is. Mindkét változat 4-4 ízben és színben kerül forgalomba.

A jól bevált Busa tabletták immár gyors és lassú oldódású változatokban is elérhetők lesznek

Az Ananász-banán élénksárga színű tabletta, amely látványos fluozöld színt bocsát ki oldódás közben. Az Édes tejszín a jól bevált és híres busacsalogató anyag, a tejpor illatát és ízét adja vissza oldódás közben. A vízbe kerülve folyamatosan bocsátja ki magából a fehér színt. A Halas spirulina sötétzöld színű granulátum zöld felhőt képez, mely még tiszta vízben sem riasztó, mégis figyelemfelkeltő. Az új Méz változat is nagy felhőt bocsát ki oldódás közben, méghozzá feltűnő narancssárgát, ami mind a tiszta, mind a kissé zavaros vízben jól látszódik.

Az eddigi 3 változat mellé bekerült a szortimentbe a Méz is

Busázó úszó dupla esély – vízközti
A Haldorádó dupla esély busázó úszó a fehér és a pettyes busa céltudatos horgászatára kifejlesztett, bivalyerős, nagy teherbírású úszós szerelék, amellyel minden vízrétegben lehetőség nyílik a halak megfogására. E szerkezet különlegessége, hogy etetőanyag és tabletta egyidejű használatát teszi lehetővé. Így aztán a gyorsan bontó, felhősödő etetőanyag a szerelékünk közelébe csalja a busát, amely végül már csak a tablettát találja ott és miközben megpróbálja az abból kioldódó szemcséket beszippantani, óhatatlanul a horgot is felszívja.

A Haldorádó Busázó úszó dupla esély különlegessége, hogy etetőanyag és tabletta egyidejű használatát teszi lehetővé

Haldorádó Nyári, meleg vízi csalogatóanyagok
Akármennyire is csökken az etetőanyagok iránti kereslet, a FermentX termékeken ez egyáltalán nem érződik. Konkrétan az elmúlt év nyarán egyszerűen nem tudott a gyártónk annyit készíteni ebből, amennyi elegendő lett volna. Igen, az elmúlt évben már egy másik gyártóval kötöttünk gyártási szerződést, aki a korábbinál sokkal stabilabb és könnyebben kezelhető, de rendkívül fogós, bevetésre kész, nedves etetőanyagot tudott készíteni. A FermentX termékek fogóssága a 20 Celsius-fok feletti vízhőmérsékletnél, a pontyok és amurok horgászata során nagyon meggyőző!

A nyári horgászatok közkedvelt csalogatóanyagai a FermentX és az N-Butyric termékek

FermentX és FermentX Method Box - Csípős Barack
Nagyon nehéz volt a meglévő, évek óta jól működő, fogós családtagok mellé olyat illeszteni, amely hozza a kívánt eredményt! Hosszú idő után találtunk egy olyan új ízt és aromát, amely passzol ezekhez az erjesztett, fermentált etetőanyagokhoz. Az új csípős barack minden elvárásunkat túlteljesítette! Az intenzív, kellemes aromával egy markáns, savanyú és egyben rendkívül csípős íz is párosul, amit a valódi chili paprika kivonat biztosít. Olyan tömény, természetes alapú, nyári ízbomba ez, amelyhez foghatót még nem tudtunk eddig csinálni.

Íme, a komplett FermentX csalogatóanyag család
Új ízvilág a Csípős Barack

N-Butyric Groundbait - Vajsav + Fokhagyma
A Haldorádó N-Butyric Groundbait különböző módon feltárt kukoricaszármazékokból áll. Nagyon magas szénhidráttartalom, vegyes szemcseméret, gyors oldódás és gazdag aromavilág jellemzi ezeket az etetőanyagokat, melyek meleg vízben fejtik ki legjobban a hatásukat. Felhasználásukat tekintve akár bordás, akár method kosárban is bevethetők. Minden tasakban 800 g száraz etetőanyag és 50 ml tömény vajsav található, amelyet az etetőanyag nedvesítésére használt kb. 300 ml vízbe (amely lehetőleg a tó vize legyen) kell beleönteni.
Ötféle változatban kerül forgalomba, ezek a sárgásfehér, natúr Vajsav Natural, a narancssárga Vajsav + Sajt, a citromsárga Vajsav + Méz, a halványlila Vajsav + Szilva és az új, zöld Vajsav + Fokhagyma.

A Haldorádó N-Butyric Groundbait immár elérhető Vajsav + Fokhagyma változatban is

N-Butyric Pop Up Method 9, 11 mm és N-Butyric Pop Up Big Carp 13, 17 mm - Vajsav + Fokhagyma
Az etetőanyagok mellé nyári csalikat és folyékony aromákat is kínálunk. Íme, az új, nagy felhajtóerejű, ízben, színben hozzá passzoló Pop Up csali Method és Big Carp változatban. De nem hiányozhat a tömény folyékony aroma sem, az N-Butyric Spray, amellyel ízesíthetünk csalit, etetőanyagot, PVA rudat stb.

Az N-Butyric Pop Up - Vajsav + Fokhagyma csali is látványos színeket kapott

Megújult Micro Pellet -> Haldorádó Carp Micro Pellet

Ez a termékcsalád nem új a palettán, régóta sokak kedvence, noha adalékanyagként kezdte a pályafutását a Haldorádó termékek között. Az elmúlt években azonban annyira felfutott az érdeklődés az etető és micro pelletek iránt, hogy úgy véltük, kiemeljük az átlagos termékek sorából. 2024-től Carp Micro Pellet néven lehet a megújult receptúrájú, még jobb minőségű, még színesebb és ízesebb, de változatlan árú termékcsaládot elérni. Használható hagyományos etetőanyagok feljavítására, adalékanyagként. Használható önállóan method vagy bordás kosárba is töltve, de PVA tasakba vagy halóba helyezve, roppantott bojlival keverve, a nagyponty-horgászat során is helytáll, és akár spombolhatunk is vele.
10 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki Narancs, Édes Ananász, Eper, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz & Tigrismogyoró, Mangó, Champion Corn, valamint Spanyol Mogyoró.

A micro pellet családunk immár Carp Micro Pellet néven érhető el a kínálatban

Carp Micro Pellet - Champion Corn
Ez a 2024-ben forgalomba hozott új változat a legnépszerűbb, legnagyobb darabszámban eladott etetőanyagunk micro pellet változata. Igazi édes kukorica ízű pellet bomba!

A teljes család megújult, de az igazi bomba újdonság a Champion Corn és a Spanyol Mogyoró változat

Carp Micro Pellet - Spanyol Mogyoró
Ez a 2024-ben forgalomba hozott új változat intenzív, kellemes mogyoró aromája és íze mellett csíp, mint a veszedelem, hasonlóan, mint az azonos megnevezésű bojlik is! Tökéletesen kiegészíti az előetetést, de PVA tasakba töltve is nagyon hatékony.

Nem csak a finomszerelékes horgászok, hanem a pontyhorgászok is eredményesen használják a micro pelleteket

Haldorádó SpéciCorn termékek
A gumikukoricák népszerűsége évek óta töretlen! Fogósságuk szintén megkérdőjelezhetetlen, és főként az apróhalakkal, törpeharcsákkal „fertőzött” vizeken értékelődik fel a használatuk, hiszen segítségükkel szelektálhatók.

SpéciCorn kínálatunk egyre szélesebb

SpéciCorn Limited Edition - Csípős Barack
2023-ban a 6 különböző Limited Edition gumikukorica közül az Epres Joghurt iránt mutatkozott a legkisebb érdeklődés, így tőle megválunk, és a helyébe kerül a Csípős Barack. Nagyon kellemes, intenzív aromája és csípős íze van ennek is, ami tovább fokozza a termék szelektáló hatását, ugyanis a zavaró apróhalak, törpeharcsák nem kedvelik a csípős ízeket.

Idei gumikukorica újdonságunk a Csípős Barack

SpéciCorn Pop Up - Édes kukorica 8 mm és 10 mm
Kettő rendkívül puha, szuper lágy anyagból készült és nagyon kellemes, csemegekukorica aromájú pop-up, azaz nagy felhajtóerejű lebegő kukorica kerül 2024-től a Haldorádó palettájára. A hagyományos gumikukoricáink inkább wafter, azaz enyhén lebegő változatok. Ezek az új csalik nagyon puhák, így nemcsak hajszálelőkén vagy csalitüskén, hanem horogra tűzve is felkínálhatók.

rendkívül puha, szuper lágy anyagból készült és nagyon kellemes, csemegekukorica aromájú pop-up, azaz nagy felhajtóerejű lebegő kukorica kerül 2024-től a Haldorádó palettájára

Haldorádó Nagyhalas program
A leglátványosabb fejlesztések és újítások a nagyhalas, pontyos programunkban történtek. A Haldorádó már régen nem csak egy feeder márka. 10 éve vannak forgalomban a Carp Boilie termékek. Ezek most jelentősen megújultak és a kor igényeinek, elvárásainak megfelelően átalakultak, kibővültek. A modern módszerekkel és csalikkal már nem feltétlenül kell heteket a vízparton eltölteni vagy 100 kiló bojlit beetetni, hogy végül fogjunk nagy pontyot. Így érthető, hogy drasztikus módon nő azon horgászok száma, akik szívesen tesznek fel bojli csalit és akiknek egyértelműen megfogalmazott célja, hogy a lehető legnagyobb pontyot szeretnék megfogni!

Nagy pontyot szeretnél fogni? Akkor tarts velünk!

Haldorádó MONSTER termékcsalád
Az elmúlt évben került forgalomba a „szörnyen büdös” MONSTER termékcsalád, amely elképesztően sikeresnek bizonyult. Ezekben a termékekben van a legtöbb munkánk, amelyben csapatunk minden meghatározó tagja részt vett. Várakozásainkat sokszorosan felülmúlta a termékek fogyása, így nem volt kérdés, hogy bővíteni kell a termékek sorát.

Jelentősen kibővült a MONSTER termékcsaládunk

MONSTER Pellet Box és MONSTER Gel Booster
E pellet keverékek dobozában van az adott ízre jellemző, nagyon intenzív és ütős folyékony aroma. A boxok használatba vétele nagyon egyszerű, mindössze a dobozban található 100 ml folyadékot kell a pellet mixre ráönteni, jól elkeverni, majd 10 perc pihentetés után máris felhasználható. A többi a halakon múlik! Főként a nagyhalas method feederezők használják ezt, de a nagyponty-horgászok is szívesen használják a PVA Bagek használata során.
A Gel Booster egy nagy töménységű aromakoncentrátum, amelyből néhány csepp a megtöltött Method kosárra vagy PVA csomagra már jótékony hatással bír a halak kapókedvére.

Íme, a két új íz:

Fűszeres Máj
A májas, karakteres, kellemetlen szagú csalogatóanyag a nagytestű pontyok horgászatánál megszokott aromának számít, ezt ebben az esetben különböző fűszerek erősítik. Négy évszakos változat, mely egyaránt alkalmas kapitális pontyok csalogatására, de hideg vízi tokhalazások során is eredményes lehet!

Vajsav & Tengeri rák
A vajsav önmagában is egy nagyon fogós ízvilág, főleg a felmelegedett vizekben hatékony. Szúrós, jellegzetes szaga miatt összetéveszthetetlen és nehéz olyan aromával kiegészíteni, amely kiérződik a keverékből. A Tengeri rák a bojlis nagyponty-horgászok számára már jól ismert ízvilág, mely tökéletesen megőrzi a jellegét még a vajsav mellett is. Harmóniájuk egy nagyon fogós nyári nagyhalas csalogatóanyagot eredményez!

Két új íz a Fűszeres Máj és Vajsav & Tengeri rák

MONSTER Pop Up csalik új ízekben is!
E csalik nagy felhajtóerejű lebegő, Pop Up golyók. A Method tégelyében 9 és 11 mm-es, míg a Big Carp tégelyében 13 és 17 mm-es változatok találhatók meg. A golyóknak nemcsak ízük, de színük is kevert.
Hatféle ízváltozatban kerülnek forgalomba: (ÚJ!) Fűszeres máj, (ÚJ!) Vajsav & Tengeri rák, Máj & Vér, Tintahal & Áfonya, Vörös Lazac és Hot Mangó

A MONSTER Pop Up Method - Fűszeres Máj is kétszínű változat, akárcsak az összes!

MONSTER Magnum 20+ mm - Fűszeres Máj és Vajsav & Tengeri rák
A MONSTER Magnum az oldódó és a főzött csalik összes előnyével rendelkezik, ugyanis olyan csaliról van szó, amelynek közepe főzött, külső rétege viszont oldódó! Belső magja 14 mm átmérőjű, parafaőrleménnyel balanszírozott, főtt, nem oldódó csali. A külső réteg 3 mm vastag és folyamatosan oldódva ontja magából a csábító ízanyagokat. Használatával elkerülhetjük csalink leázását, ugyanis a belső, főzött rész akár 72 órát is kibír, miközben a külső rész oldódási ideje 2-3 óra (vízhőfoktól függően). Két új ízben: Fűszeres Máj és Vajsav & Tengeri rák kerülnek 2024-től forgalomba.

Immár három méretben érhetők el a kínálatban a népszerű Magnum csalik!

A népszerű MAGNUM csalik 2024-től megnövelt méretekben is elérhetők!

MONSTER Magnum 30+
Ezeknek a golyóknak a belső, főzött magja 20 mm-es, mely akár 72 órát is kibír a vízben! A külső, 5 mm-es réteg oldódásának ideje akár 5-8 óra is lehet. Különösen ajánlott nagy nyomásnak kitett, sokszor megfogott, óvatos, kapitális halak horgászata során.

MONSTER Magnum 35+
A 35+ golyóknak a belső, főzött magja 24 mm-es, mely akár 72 órát is kibír a vízben! A külső, 5 mm-es réteg oldódásának ideje akár 5-8 óra is lehet! Ez az igazán nagy és óvatos halak horgászata során ajánlott. A balatoni behúzós nagyponty-horgászatok egyik „titkos fegyvere”!

Mindegyik MAGNUM csali hatféle fogós változatban érhető el: (ÚJ!) Fűszeres máj – magja barna, oldódó rétege vörös –, (ÚJ!) Vajsav & Tengeri rák – magja fekete, oldódó rétege barna –, Máj & Vér – magja vörös, oldódó rétege barna –, Tintahal & Áfonya – magja fekete, oldódó rétege rózsaszínű –, Vörös Lazac – magja sötétbarna, oldódó rétege mély bordó –, Hot Mangó – magja narancssárga, oldódó rétege fehér.

Minden MONSTER termék hatféle ízesítésben áll rendelkezésre

MONSTER Hard Boilie 24+
2024-től immár nemcsak csalik, hanem etetésre szánt bojlik is szerepelnek a MONSTER termékcsaládban. Ezek a 24 mm-es, kemény, párolt golyók minimum 24-48 órát kibírnak a vízben, így különösen ajánlottak a hosszabb távú etetések kialakítására, de csalizásra is alkalmasak. Emellett célszerű ezeket kombinálni a MONSTER Magnum és MONSTER Pop Up csalik különböző méretű változataival a legjobb hatás elérése érdekében.
A MONSTER Hard Boilie 24+ termékcsalád különlegessége, hogy tagjai kétszínűek és nagyon magas beltartalmi értékkel rendelkeznek, kivétel nélkül mindegyik friss tojással készül, ami manapság már kuriózum (hiszen jelentős árnövelő tényező). De nemcsak a színeket, hanem a bojlik alapanyagául szolgáló alapmixeket is kevertük. Tehát minden MONSTER Hard Boilie 2 in 1, azaz két, gyakorta teljesen más összetevőkből álló mix tökéletes harmóniája. Így azon sem kell meglepődni, ha golyó egyik fele sós, a másik édes, vagy egyik fele erősen halas, a másik fele szénhidrátos.
Kevert ízekben kerülnek forgalomba: Fűszeres Máj, Tintahal & Áfonya, Máj & Vér, Vörös Lazac, Hot Mangó, Vajsav & Tengeri rák

A MONSTER Hard Boilie 24+ termékcsalád minden tagja nagyon magas beltartalmi értékkel rendelkezik
Mindegyik változat kétszínű, két különböző mixből készült, így teljesen más ízű is lehet a két oldal

Haldorádó MAX MOTION bojlik
A legnagyobb változás és fejlesztés a Haldorádó Carp Boilie termék terén tapasztalható. A Haldorádó termékpalettán pont 10 évvel ezelőtt jelentek meg az első bojlis termékek. Nagyon sok szép halat köszönhettünk ezeknek mi és a termékeinket használó elégedett vevők. Az évek alatt azonban egyre több olyan összetevő és alapanyag lett Európában is megfizethető áron elérhető, amelyek egyértelműen tovább növelik e nagyhalas csalogatóanyagok beltartalmát és fogósságát. Így már bátran nyúltunk a bevált receptekhez, hogy még jobbá tegyük ezeket, hiszen tudtuk, hogy a végeredmény nem „aranyáron” kerülhet majd forgalomba.
Szembetűnő a termékek új, minőségi csomagolása és gazdag beltartalma, markáns íze és aromája. Úgy véljük, hogy olyan csalit alkottunk, amely ha nem is újabb 10 évig, de a következő években biztosan sok horgászt segít hozzá élete halához.

A nagy pontyos fejlesztések sora folytatódik!

Hét változatban kerül forgalomba:
Halas, fehérjedús változatok: Fekete Tintahal, Fűszeres Vörös Máj, Nagy Hal.
Szénhidrátos változatok: Édes Ananász, Kókusz & Tigrismogyoró, Spanyol Mogyoró, Champion Corn.

Impozáns megjelenést kaptak a MAX MOTION termékek

MAX MOTION Boilie Long Life 20 mm, 24 mm és 30+ mm
A MAX MOTION Boilie Long Life termékek prémium minőségű, etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas bojlik „Long Life”, azaz a hosszú életű változatban. Összetevőiknek és állaguknak köszönhetően garantáltan alkalmasak a 48, sőt akár 72 órás bevetésre is. Ennek köszönhetően nem kell attól tartanunk, hogy idő előtt szétoldódnak vagy leáznának a hajszálelőkénkről, illetve a fehérhalak „rohamainak” is lényegesen jobban ellenállnak. A vízben folyamatosan áramolnak ki belőlük az attraktánsok, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem veszik fel eközben az iszapszagot és megvárják a későn érkező, termetesebb pontyokat is.
A LONG LIFE bojlik 2024-től már 20 mm, 24 mm és 30 mm-es méretekben is elérhetők. A tavaszi, hideg vízi időszakokban a legkisebb 20 mm-es bojlikat javasoljuk, majd ahogy nő a víz hőfoka és a halak étvágya, úgy növelhető a használt bojlik mérete is.

A LONG LIFE bojlik 2024-től már 20 mm, 24 mm és 30 mm-es méretekben is elérhetők
Felhasználásuknak csak a fantázia szab határt

MAX MOTION Boilie Premium Soluble 24 mm
Egy modern bojlis paletta elképzelhetetlen oldódó bojlik nélkül. Sok próbálkozásunk volt már az évek folyamán, hisz nem először jelennek meg SOLUBLE termékek a palettán, ám valahogy nem találtuk meg eddig az igazit, de most végre egy olyan magas minőségű, tartalmas, fogós bojlit tudunk a palettánkon megjelentetni, amely a legkritikusabb pontyhorgászok számára sem okoz csalódást!
A MAX MOTION Boilie Premium Soluble 24 mm golyók a víz hőfokától függően kb. 1,5-3 óra alatt oldódnak fel. Oldódás közben intenzív íz- és aroma-kibocsájtás történik. Elsősorban a terep előkészítésére, előetetésére szolgálnak, hiszen nem telnek el tőlük a halak, de amikor kényesen, óvatosan táplálkoznak a pontyok, akkor csaliként is csodát tehetnek, mert állaguk lehetővé teszi, hogy hajszálelőkére fűzzük és csaliként is bevessük!

A MAX MOTION Boilie Premium Soluble 24 mm golyók a víz hőfokától függően kb. 1,5-3 óra alatt oldódnak fel
Oldódás közben intenzív íz- és aroma-kibocsátás történik

Haldorádó MAX MOTION csalizó bojlik
MAX MOTION Boilie Pop Up 16-20 mm
A megnövelt méretű Max Motion bojlikhoz igazítottuk a Pop Up főzött csalizó bojlik méretét is, így a 16-os méret mellett 20 mm-es csalik is helyet kaptak egyazon tégelyben, ami leegyszerűsíti a nagyobb méretű bojlik kikönnyítését is, így ez egy igazi nagyhalas csemege lehet. Teljesen megújítottuk e csalik receptjét is! Sokkal rugalmasabb, szívósabb, jobb anyagúak lettek, ami még nagyobb felhajtóerőt, szebb színeket és intenzívebb, tartósabb aroma-kibocsátást eredményez. Érdemes megkóstolni a csalikat! A hagyományos, semmitmondó, fűrészpor vagy műanyag ízű pop-up csalikkal ellentétben, a MAX MOTION Boilie Pop Upok az aromákhoz passzoló, markáns ízeket is hordoznak. Szó szerint mindegyik egy finom falat! 
Ez a lebegő csali típus minden körülmények között hosszan megőrzi lebegőképességét, így garantáltan segít kitűnni az etetésből, nem süllyed el az iszapban vagy a vízi növényzetben. „Long Life” csaliról van szó, ezáltal a vízben egyáltalán nem oldódik, nem veszít a méretéből. Önmagában is remekül működik Ronnie rigen, de akár hóember formációban is csalizhatunk vele.

A MAX MOTION Boilie Pop Up önmagában is remekül működik, de akár hóember formációban is csalizhatunk vele

MAX MOTION Boilie Balanced 20 mm
A MAX MOTION Boilie Balanced 20 mm egy nagyméretű wafter csali, tehát olyan mérsékelten lebegő, színes, ízes falat, amelyet egy átlagos 4-es méretű horog már a fenékre süllyeszt, így csak a hajszálelőkére fűzött csali libben fel és e kritikus balanszírozásnak köszönhetően a legkisebb szívásra is hal szájába kerül. Amikor semmire nincs kapás, ez megmentheti a napunkat!

A MAX MOTION csalizóbojlik sora a Balanced 20+ és a Dipped változatokkal lesz teljes

MAX MOTION Boilie Dipped 20 mm
A MAX MOTION Boilie Dipped 20 mm egy igazán ízes és attraktív csalizó bojli. Ízes, aromás folyékony anyagban (dipben) ázik, ennek köszönhetően a vízbe került csali azonnal kapásra ingerelheti a környéken portyázó pontyokat, ugyanis gyorsan elkezd dolgozni. Annak ellenére, hogy dipben ázik, nem esik szét, kellően kemény és stabil marad a hajszálelőkén! Lassan, fokozatosan, a víz hőmérsékletétől függően akár órák alatt ázik le róla a dip, miközben nagyon intenzív az íz- és aroma-kiáramlás, nagyon erős jelet küld a fenéken. Igazi desszert a nagy pontyoknak! Felkínálhatjuk önállóan, pop-up csalikkal kikönnyítve vagy hóember kombinációban is.

Haldorádó Nagyhalas folyékony csalogatóanyagok

MAX MOTION PVA Bag Liquid
A MAX MOTION bojlik ízesítésével, aromáival megegyező új PVA Bag Liquid termékek – ahogy nevükben is benne van – elsősorban a PVA tasakok és hurkák ízesítését szolgálják. Természetesen PVA-barát alapanyagokból készülnek, tehát nem kell attól félni, hogy feloldják a PVA tasakot vagy hálót. Akár method kosarak ízesítésére, aromásítására is alkalmasak!
7 különböző ízváltozatban kerül forgalomba. Ezek a Champion Corn, Spanyol Mogyoró, Kókusz & Tigrismogyoró, Édes Ananász, Nagy Hal, Fűszeres Vörös Máj és a Fekete Tintahal.

A Haldorádó MAX MOTION PVA Bag Liquid a PVA tasakok és hurkák ízesítését szolgálja

Carp Syrup
A Carp Syrup aromacsalád kifejezetten a szelektív, nagyhalas horgászatokhoz ad hatékony segítséget. Az aroma kellően sűrű, hogy felhasználhassuk főtt magkeverékek vagy az etetésre szánt bojlik és pelletek ízesítésére is. Mivel 100%-ban PVA-barát termékről van szó, remekül használható stick mixek készítéséhez is, mellyel még vonzóbb módon kínálhatjuk fel csalinkat. A család hét tagból áll, az ízesítések megegyeznek a MAX MOTION Boilie termékeink ízesítésével.
A 2024-es év egyik újdonsága a Champion Corn, mely a legnépszerűbb, legnagyobb darabszámban eladott etetőanyagunk Carp Syrup változata. Igazi, édes, kukoricás ízbomba! A másik új íz a Spanyol Mogyoró, amely intenzív, kellemes mogyoró aromája és íze mellett csíp, mint a veszedelem, hasonlóan, mint az azonos megnevezésű bojlik!

Népszerű nagyhalas folyékony csalogatóanyagaink kínálata is bővült!

SpéciAdditive
A SpéciAdditive adalékok nemcsak mesterséges folyékony aromák, hanem olyan természetes, növényi és állati eredetű kivonatok is megtalálhatók közöttük, amelyeket bizonyítottan szeretnek a pontyok, és amelyek egyértelmű jó hatással vannak táplálkozásukra. A lehűlt vízben is jól oldódnak és olyan nyomelemeket, ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmaznak, amelyekben a pontyok jellemzően hiányt szenvednek, ezért ezek zamata számukra kívánatos falatok ígéretét jelzi. Használható etetőanyagok vagy stick mixek ízesítésére, de alkalmas pelletek, magvak, bojlik csalogatóhatásának a fokozására is.
2024-től került forgalomba a Csípős Barack és a Melasz Tüzes Szilva. Közös tulajdonságuk, rettentően csípnek a chili paprika kivonatnak köszönhetően. Az alap ízük kellemesen édes, nagyon vonzó a pontyok és amurok számára.
Mindkettőt főtt tigrismogyorók ízesítése során használtuk a leghatékonyabban. A megfőtt, lassan hűlő magvakra ráöntve, összekeverve, szinte ráolvadnak a magokra. Vízbe kerülve olyan íz- és aromafelhő jön így létre, amely sokkal fogósabbá teszi a szemeket. Nyári csatornahorgászatok során verhetetlen ez a két adalék!

MAX MOTION nagy kiszerelésű főzsinórok és előtétzsinórok

MAX MOTION Fluo Yellow, Fluo Orange, Fluo Green, Real Black és Gold
A nagyponty-horgászat elképzelhetetlen megbízható, jó minőségű főzsinórok nélkül. Legyen szó dobós horgászatról vagy behúzásról, egy nagyméretű bojlis orsó sok zsinórt kíván. E zsinórok elődjeit évek óta nagy megelégedéssel használták vásárlóink, de az elmúlt évben sikerült egy még jobb minőségű, strapabíróbb változatra rátalálni, mely még a legkritikusabb pontyhorgászok számára sem okoz csalódást!
5 színváltozatban kapható: citromsárga - Fluo Yellow, narancssárga - Fluo Orange, arany - Gold, ezek különösen ajánlottak az éjszakai horgászatok során. Kettő természetesebb színű: zöld - Fluo Green és fekete - Real Black.
Minden változat 4 különböző méretben, 0,25 - 0,30 - 0,35 és 0,40 mm kerül forgalomba, és vastagságtól függően 900-800-750-700 méter kerül egy tekercsre. A legnagyobb bojlis orsók is feltölthetők ezzel, míg az átlagos méretű orsókból kettőt is feltölthetünk egy ilyen nagy tekerccsel.

MAX MOTION Main Line a nagyponty-horgászok számára kifejlesztett új zsinórcsaládunk

MAX MOTION Strong Leader
A Strong Leader egy áttetsző, vastag monofil előtétzsinór, amely akadós, kagylós terepen nélkülözhetetlen. A főzsinórra kell kötni 30-50 métert, amely garantáltan ellenáll a kagylópadok dörzsölésének. Amennyiben nagyon „kemény” a helyzet, akár főzsinórként is funkcionálhat ez a különlegesen kopásálló változat! Kétféle: 0,45 és 0,55 mm-es méretekben érhető el a kínálatban.

Big Feed - C6 és C21 termékek

A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helyben tartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, aminek révén nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba.

A megszokott 700 grammos változat mellett…
… elérhető 2 kg-os kiszerelésben is az etetésre szánt pellet- és bojlicsaládunk

Az eddig elérhető Tigrismogyoró, Eper & Ananász, valamint Mangó mellé két új változat, a Csípős Barack és a Fűszeres Hal kerül 2024-től. Ráadásul a nagy kiszerelésű, 2 kg-os változat csomagolása is megújult, immár egy könnyen fogható, füles tasakba kerülnek a bojlik és a pelletek, de akinek nem kell ennyi, az a kis, 700 grammos kivitelben is beszerezheti ezeket.

A Fűszeres hal az egyik új ízváltozat 2024-ben
A Csípős Barack változat nagyon csípős ízzel és kellemes illattal rendelkezik

Kiegészítők

Sebfertőtlenítő Extra
Két tégelyből áll, amelyekben kék és zöld folyadékok találhatók. A kék folyadék hatóanyaga metilénkék, amelyet az akvakultúrákban, illetve trópusi halak tenyésztői használják elsősorban a gombás fertőzések kezelésére. A metilénkék akkor is nagyon hatásos, ha „gyógyszeres halfürdő” részeként használják ammónia-, nitrit- és cianidmérgezés kezelésére, valamint sérült vagy beteg halak helyi és belső kezelésére „első válaszként”.
A zöld folyadék malachitzöld oldat, amely az egyik legszélesebb hatásspektrummal rendelkező kórokozók elleni szer. Egyaránt hatásos vízi penészgombák és élősködő egysejtűek ellen. Az egyik leggyakoribb és legveszélyesebb halbetegségnek, a darakórnak is hatékony gyógyszere. Jellegzetes színét másnapra elveszíti, színtelen vegyületté alakul át.
FONTOS! A kék folyadékot a horog ütötte sebek fertőtlenítésére, míg a zöld folyadékot a halak testén található hámsérülések és gombás fertőzések kezelésére ajánljuk. Hogy egyértelmű legyen, mit hova kell fújni, mindkét flakon kinyomó nyílása alatt egy-egy ikon jelzi ezt. A „halszáj” és „haltest” ikonok teszik egyértelművé a felhasználási területet.

A kék folyadék hatóanyaga metilénkék, míg a zöld malachitzöld oldat

Gumis botpánt method kosár tartóval
E botpánt mindkét vége egy szivacsos „kupak”, amelybe az egymás mellé rendezett bottagokat csak bele kell csúsztatni. Így az összecsukott bot spicc és nyél felőli vége is fokozottan védett. Ez különösen sokat ér feederbotoknál, ahol a spiccek védelme nagyon fontos. Még egy fontos kiegészítő került rá, egy kosártartó zseb, melybe bármelyik method kosár passzol. Ennek köszönhetően a botot felszerelt állapotban is tudjuk szállítani, nem kell attól félni, hogy a kosár összeveri a bottestet. A pánt két vége között egy gumiszalag van, amelynek hossza állítható attól függően, mekkora a bot szállítási hossza. A leghosszabb, 4,3 méteres feederbot is belefér.

Gumis botpánt method kosár tartóval

Merev bottáska
Ez a típusú merevített falú botzsák rendkívül biztonságos szállítást tesz lehetővé az értékes, orsóval ellátott, felszerelt botjaink számára. A botok és orsók biztonságos szállítása érdekében rekesz-elválasztók találhatók a táskában. Különlegessége az alján található, kemény, műanyag talp, melynek köszönhetően nem kell lefektetni a fűbe a botzsákot, hanem megállíthatjuk a saját lábán is. Kényelmes szállítást tesz lehetővé a vállpánt, melynek hossza állítható. A bottáska anyaga erős és strapabíró, a cipzárak szintén erősek és megbízhatók.
145 cm-es és 165 cm-es hosszban, 2 vagy 3 fach-os kivitelben, kék színben érhető el. A kisebb változatban a 3,9 méteres, míg nagyobban 4,2-4,5 méteres botok szállíthatók.

Úja elérhető lesz kínálatunkban a Merev bottáska

Haldorádó ÚJ ruházat

Idén sem maradunk új, divatos Haldorádó ruhák nélkül! Ezek egy része már forgalomba került, míg a többi hamarosan érkezik. Lesz ezek között új baseballsapka, meleg ruházat és nadrág is!

Új horgásznadrágok
Nyári rövidnadrág
Modern, trendi sapkák is elérhetők lesznek a kínálatunkban

Reméljük, hogy sok szép halhoz segítenek hozzá Titeket is a Haldorádó 2024-ben forgalomba kerülő újdonságai. Végül, de nem utolsósorban új évi jó kívánságaimmal zárom ezt az összefoglalót. Nem kívánok nagy dolgot, „csak” annyit, hogy 2024-ben is minimum 1 nappal többet horgássz, mint 2023-ban és döntsd meg egyéni ponty- és amurrekordod! 
Ha ez teljesült, küldd el képes beszámolód a fogas@haldorado.hu címre! Ha látod bejelentésed a Haldorádó termékek Facebook-oldalon, akkor meglepetésben részesülsz!

Megjelent a Haldorádó katalógus 2024!

A 2024-es év elején nem csupán filmekben és írásokban mutatjuk be a Haldorádó 2024-ben debütáló újdonságait. Elkészült az idei katalógusunk is, melyben az újdonságok mellett az összes "régi" termék is megtalálható. Ne hagyd ki, lapozz bele!

Megjelent a Haldorádó katalógus 2024!

Itt tudod megtekinteni a 2024-es Haldorádó katalógusunkat!

 

Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.