A horgászat névadó elemének, a horognak a történetét, gyártásának folyamatát, jellemző tulajdonságait, és különféle használatát fogom bemutatni. Az első részben a horog őstörténetével foglalkozom.
Az emberiség természetben elfoglalt felsőbbrendű helye annak a képességnek köszönhető, hogy eszközöket fejlesztünk ki és használunk a túlélésért folytatott küzdelem során. Amilyen messze vissza tudunk tekinteni az emberiség történetében, az ember a létfenntartás érdekében fogott halat.
1. A horog őstörténete
Számtalan módszert dolgoztak ki az emberek annak érdekében, hogy a változatos éghajlati körülmények között élő különféle halfajokat megfoghassák, éljenek azok a sarkkör környékén vagy a trópusokon. A több ezer éven át fejlesztett különféle horgászeszközök és módszerek sok helyen még ma is használatosak, sporthorgászat, hagyományőrzés vagy kereskedelmi halászat céljából. Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy egy rövid áttekintést adjon a horgok fejlődéséről és történelmi hátteréről.
Senki sem tudja pontosan, hogy mióta használunk horgokat, de az elég valószínű, hogy a cro-magnon-i ember, aki 30-40.000 évvel ezelőtt jelent meg a történelem színpadán, a táplálékszerzéshez horgot is használt. Az első ismert horgok a legkülönfélébb anyagokból készültek. A régészek számára problémát okozott a horgokkal kapcsolatos történelmi tények megállapításakor, hogy a horgok anyaga nem volt nagyon tartós. Jó okunk van azt feltételezni, hogy a legelső horgok fából készültek.
„A halpeczek a halászhorog tulajdonképeni őse. … A halpeczek használata nagyon egyszerű; olyan mint a szerszám maga. A halász az alkalmatos csalit, példáúl a gilisztát reáruházza a peczekre és az egészet úgy köti zsinórra, hogy a kötés a peczek derekára esik. A hal hosszában falja be, s természetes, hogy a legkisebb megrántás már keresztbe fekteti a peczket s a hal rajtavesztett.” (Herman Ottó: A magyar halászat könyve I. 38. old.)
Ha fogunk egy ágat, amelyik a megfelelő helyen ágazik el, kis munka ráfordításával egy elég jó horog készíthető, s ha hegyesebb horoghegyet szeretnénk, akkor a galagonya tüskéinél keresve sem találunk alkalmasabbat. Ebből a tüskéből készült horgok hegye vetekszik a modern horgok hegyével. A Brit szigetek horgászai, Walestől a Temzéig, még a modern időkben is használtak tüskéből készült horgokat lepényhal horgászatához. Egyéb horoganyagok, amiről tudomásunk van még: szaru, kagylóhéj és csont. Az amerikai őslakosok a sólyom karmát és a sas csőrét használták horog készítéséhez.
Sok ember úgy gondolja, hogy a fából készült horgok kevésbé praktikusak. Mivel a fa fennmarad a víz tetején, ezért egy követ vagy valamilyen nehezéket kell alkalmazni, amely elég nehéz ahhoz, hogy a horgot a víz alá süllyessze. Természetesen elhamarkodott megállapítás lenne azt mondani, hogy a hal nem veszi fel a lebegő horgot. Sőt, a horgászok gyakran előnyben részesítik a lebegő horgot. A XIX. század végéig, vagy talán még egy kicsit tovább is, a lapp horgászok fából készült horgokat használtak a nagyobb tőkehalak fogásához a Lofoten közelében elhelyezkedő vízterületeken, Észak-Norvégiában. A fából kifaragták a horgot és tűzzel kezelték, hogy a hegyét tartóssá tegyék.
A kőkorszak emberének már megvoltak a megfelelő eszközei, hogy elég finoman kiképzett csonthorgot készítsen. A csonthorgok megjelenésének időpontját senki sem ismeri pontosan, ami valószínűleg annak a ténynek a következménye, hogy a csont az idő múlásával tönkremegy. Csak kivételes körülmények között tud fennmaradni kifogástalan állapotban, mint pl. az erősen meszes talajokban.
Manapság a legidősebb európai horogleletnek egy, az egykori Csehszlovákia területén végzett ásatás során talált darabot tartanak. Hasonló korú horgok előkerültek még Palesztinában és Egyiptomban is, becsült koruk 9.000 év.
A horogkészítés egyik eléggé morbid példájára bukkanhatunk a Húsvét-szigetek leletei között. Mivel a szigeten nem éltek nagyobb testű emlősök, ezért alapanyaghiányban szenvedtek, így emberi csontokból készítették a horgaikat. Bőségesen rendelkezésükre állt az emberi csont, hiszen a XIX. század fordulójáig, amíg az első misszionáriusok meg nem érkeztek, az emberi áldozatok bemutatása bevett gyakorlat volt.
Az egy darab anyagból - csont, fa, kő - készült horgok mellett megjelentek az ún. összetett horgok, mely nem jelentett mást, mint a két összetevőt egymáshoz kötöttek, amelyek különböző anyagúak is lehettek. Az összetett horgok erősek voltak, míg a köríves csontból készült horgok könnyen törtek.
Általánosan elmondható a legelső horgokról, hogy szakáll és a rögzítésüket segítő fül nélkül készültek. A fül és a szakáll csak sok ezer év után alakult ki, mint szokásos elem a horgokon.
A következő részben a horoggyártás folyamatát fogom tárgyalni.
Fordítás: Balogh Róbert
Mette Lunde Sveen engedélyével
Képek: Herman Ottó: A magyar halászat könyve
Mustad