Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Gyakran kapom meg kérdésként, melyik a kedvenc végszerelékem. Ez nem is csoda, hiszen pontyos berkekben van egy közismert mondás, miszerint az utolsó 1 méter számít! Ezzel jómagam teljes mértékben egyetértek, ott áll vagy bukik minden, így bemutatom én is, melyik a kedvenc végszerelékem.
A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Egyre népszerűbb a vizuális ingerekkel rendelkező termékek alkalmazása. Köztudott, hogy a hal egy kíváncsi állat, bármilyen külső ingert érzékel maga körül, azonnal érdeklődőbbé válik. A Varázsfüst egy igen látványos hatást kelt a víz alatt, ami azonnal táplálkozásra ösztönzi a célhalainkat. A liquidben rengeteg étvágyfokozó kapott helyet, és emellett egy liftező effektussal is rendelkezik, aminek köszönhetően vertikálisan, és horizontálisan is kifejti a hatását. Felhasználása igen széleskörű, legyen szó bojlis, vagy feederes technikáról. A csalira és az etetőanyagra is rányomhatjuk, emellett a napjainkban elterjedt PVA Bag-es módszer elengedhetetlen kelléke.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egyre népszerűbb a vizuális ingerekkel rendelkező termékek alkalmazása. Köztudott, hogy a hal egy kíváncsi állat, bármilyen külső ingert érzékel maga körül, azonnal érdeklődőbbé válik. A Varázsfüst egy igen látványos hatást kelt a víz alatt, ami azonnal táplálkozásra ösztönzi a célhalainkat. A liquidben rengeteg étvágyfokozó kapott helyet, és emellett egy liftező effektussal is rendelkezik, aminek köszönhetően vertikálisan, és horizontálisan is kifejti a hatását. Felhasználása igen széleskörű, legyen szó bojlis, vagy feederes technikáról. A csalira és az etetőanyagra is rányomhatjuk, emellett a napjainkban elterjedt PVA Bag-es módszer elengedhetetlen kelléke.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.