Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A 4S Method termékcsaládba tartozó magas minőségű csalogatóanyagok, csalik és aromák fejlesztésében és tesztelésben a Haldorádó Method Feeder Team SK, azaz Rigó Péter vezette szlovák csapatunk, a Bolgár Géza által vezetett Haldorádó RO Feeder Team Radesti, és természetesen a hazai magyar teszthorgász csapatunk is részt vett. Így a 2021. évi Method Feeder VB első helyén végző magyar csapat tagjai közül Sipos Gábor és Döme Gábor, a VB harmadik helyén végző szlovák válogatott és negyedik helyen végző román válogatott tagjainak tudása és tapasztalata adódik össze ezekben a termékekben. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy jelenleg a világ legjobb Method Feeder horgászainak, három nemzet közös munkájának eredménye ölt testet ezekben a termékekben.
A gél állagú aromák a legnépszerűbbek közé tartoznak a method horgászatban, ugyanis használatuk nagy variációs lehetőségeket rejt. Szinte bármilyen natúr csalogatóanyagot – mint a 4S Method Pellet Mix és Groundbait – kedvünkre ízesíthetünk segítségükkel.
A 4S Method Pellet Gel csőrös adagoló flakonban érhető el, így tartalmát egyetlen mozdulattal a megtöltött kosárra vagy a csalira lehet juttatni. Négyféle kevert ízben kerül forgalomba: a Chili & Fokhagyma nagyon csípős, intenzív fluo zöld felhőt képező aroma, az Eper & Tintahal édes-halas ízű, intenzív piros felhőt képező változat, a Papaya & Mangó édes ízű, intenzív piros felhőt képező aroma, míg a Vajsav & Vanília fanyar, édes-savanyú ízű, fehér felhőt képező sűrű folyadék.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.