Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Promix Carp Jam jóval több egy átlagos, sűrű arománál. Ahogy a neve is mutatja, főzéssel nyeri el végleges állapotát, mint egy igazi lekvár. Állaga is leginkább erre hasonlít. Ez garantálja, hogy a Jam-et method kosárra nyomva, kibírja a nagy erejű távoli dobásokat, és az ezzel járó intenzív vízbe csapódásokat is.
Ahogy vízbe ér, rögtön oldódni kezd, ezzel csíkot húzva a víz felszínétől egészen a fenékig. A leérkezést követően lát igazán munkához. A mederfenéken laposan terjed szét a benne található erőteljes ízfelhő, az étvágyfokozókkal és aminosavakkal erősítve a hatást. A teljes feloldódás a víz hőmérsékletétől függően 5-10 perc alatt zajlik le, viszont az etetőanyag felületén ekkor is marad belőle egy kis zseléréteg. Talán ez az egyik legfontosabb tulajdonsága, tapasztalataink szerint ettől sokkal gyorsabban és biztosabban húzza el a hal a csalit.
Nagy töménységű, erőteljes aromái a vízben messzire juttatják az ízeket, a kosárhoz csalva a távolabb tartózkodó halakat is. Ideális keresőhorgászathoz, de etetésen horgászva is meggyorsítja a kapásokat. Az aminosavak és étvágyfokozók a finnyásan táplálkozó, vagy eltelített halakat is evésre ösztönzik, így a kapás szinte biztos.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Promix Carp Jam jóval több egy átlagos, sűrű arománál. Ahogy a neve is mutatja, főzéssel nyeri el végleges állapotát, mint egy igazi lekvár. Állaga is leginkább erre hasonlít. Ez garantálja, hogy a Jam-et method kosárra nyomva, kibírja a nagy erejű távoli dobásokat, és az ezzel járó intenzív vízbe csapódásokat is.
Ahogy vízbe ér, rögtön oldódni kezd, ezzel csíkot húzva a víz felszínétől egészen a fenékig. A leérkezést követően lát igazán munkához. A mederfenéken laposan terjed szét a benne található erőteljes ízfelhő, az étvágyfokozókkal és aminosavakkal erősítve a hatást. A teljes feloldódás a víz hőmérsékletétől függően 5-10 perc alatt zajlik le, viszont az etetőanyag felületén ekkor is marad belőle egy kis zseléréteg. Talán ez az egyik legfontosabb tulajdonsága, tapasztalataink szerint ettől sokkal gyorsabban és biztosabban húzza el a hal a csalit.
Nagy töménységű, erőteljes aromái a vízben messzire juttatják az ízeket, a kosárhoz csalva a távolabb tartózkodó halakat is. Ideális keresőhorgászathoz, de etetésen horgászva is meggyorsítja a kapásokat. Az aminosavak és étvágyfokozók a finnyásan táplálkozó, vagy eltelített halakat is evésre ösztönzik, így a kapás szinte biztos.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.