Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A DupleXCorn a SpéciCorn gumikukorica továbbgondolt, vásárlói igényekre alapozott változata. Van, amikor a normál egy szem gumikukorica kevés, míg a nagyméretű Mega SpéciCorn meg túl nagy. Az ideális a köztes méret: a dupla SpéciCorn. Sokan alkalmazták már eddig is duplán a SpéciCorn-t, de felfűzése igen körülményes a különálló szemeknek.
Megoldottuk ezt is és készen kínáljuk a dupla szemű kukoricát, amelyet a megszokott aromazáró kupakkal ellátott aromás tégelyben kínáljuk. A kitűnő lebegő képessége, intenzív, TARTÓS íze és aromája, strapabírósága kiemeli ezt a terméket a hasonló imitációk közül.
A tégely, 8 finom aromában ázó dupla kukoricaszemet tartalmaz, csalitüskén felkínálva nagyon hatékony, egy csalival akár több tucat halat is megfoghatunk, ha nem veszítjük el. A horgászat végén célszerű a csalit ismét visszatenni a tégelybe, hogy újra feltöltődjön, magába szívja az egyedi aromát. Így egy kis tégely, akár egy szezonra is elegendő lehet! Különösen alkalmas a pontyos method-feeder technikához, ahol a DupleXCorn minden előnyét maradéktalanul ki tudjuk használni.
Rugalmas, szívós csali, amely további előnye, hogy nem sérülékeny és nem tudják az apró halak sem szétszedni. Sőt ellenáll a törpeharcsák támadásának is, remekül kiszelektálja a termetesebb halakat.
6 nyerő ízben kerül forgalomba: Ananász + Banán, Eper + Méz, Édes Kukorica, Fokhagyma + Mandula, Kókusz + Tigrismogyoró, Vajsav + Mangó, illetve az összes változat kapható egy Mix 6-os gyűjtőben.
A Vajsav + Mangó változat 4 db fehér, és 4 db narancssárga dupla kukoricaszemet tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.