Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Közepes méretű, háromtálcás, áttetsző tetejű, univerzális horgászdoboz, alsó része sötétzöld. Nagyon fontos megemlíteni hogy ennél a ládánál (ellentétben más gyártók termékeivel) a tálcák összezárnak. Így azok tartalma, szállítás közben garantáltan nem hullik ki! Hogy ez a veszély a legfelső tálcát se veszélyeztesse, egy hermetikusan záródó műanyag fedéllel látták el. Ez ráadásul esőben is megvédi a kinyitott (esetleg úgy felejtett) tálcát illetve annak tartalmát. A sok rekesznek és az ötletesen kialakított térnek köszönhetően ki-ki kedve és hajlama szerint szortírozhatja benne a legfontosabb „horgászmütyűröket”. Ha gyerekhorgász van velünk, s megfárad, nyugodtan ráülhet - de előtte azért csukjuk be! (Főleg ha villantós-pergetős doboznak használjuk…:-)
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Közepes méretű, háromtálcás, áttetsző tetejű, univerzális horgászdoboz, alsó része sötétzöld. Nagyon fontos megemlíteni hogy ennél a ládánál (ellentétben más gyártók termékeivel) a tálcák összezárnak. Így azok tartalma, szállítás közben garantáltan nem hullik ki! Hogy ez a veszély a legfelső tálcát se veszélyeztesse, egy hermetikusan záródó műanyag fedéllel látták el. Ez ráadásul esőben is megvédi a kinyitott (esetleg úgy felejtett) tálcát illetve annak tartalmát. A sok rekesznek és az ötletesen kialakított térnek köszönhetően ki-ki kedve és hajlama szerint szortírozhatja benne a legfontosabb „horgászmütyűröket”. Ha gyerekhorgász van velünk, s megfárad, nyugodtan ráülhet - de előtte azért csukjuk be! (Főleg ha villantós-pergetős doboznak használjuk…:-)
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.