Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
A MONSTER termékcsalád tagjai nem a kellemes, emberi orr számára élvezhető illatokról híresek, viszont fogósságuk megkérdőjelezhetetlen! A csalik és etetőpelletek mellett egyértelmű, hogy aroma formában is megtalálható ez a termékcsalád a kínálatunkban, sőt 2024-től immár 30+ és 35+ méretekben is elérhető a Magnum csali!
A MONSTER Magnum 30+ az oldódó és a főzött csalik összes előnyével rendelkezik, ugyanis olyan csaliról van szó, amelynek közepe főzött, külső rétege viszont oldódó! Belső magja 20 mm átmérőjű, főtt, nem oldódó csali. A külső réteg 5 mm vastag és folyamatosan oldódva ontja magából a csábító ízanyagokat. Használatával elkerülhetjük csalink leázását, ugyanis a belső, főzött rész, akár 72 órát is kibír, miközben a külső rész oldódási ideje 5-8 óra (vízhőfoktól függően).
Nagyon attraktív, nagyon ütős csali, amely különösen ajánlott nagy nyomásnak kitett, sokszor megfogott, óvatos, kapitális halak horgászata során. A balatoni behúzós nagyponty-horgászatok egyik „titkos fegyvere”!
Hatféle fogós változatban érhető el: A Vajsav & Tengeri rák magja fekete, az oldódó réteg színe narancssárga, a Fűszeres máj magja barna, az oldódó réteg színe pedig bordó. A Máj & Vér magja vörös, az oldódó réteg színe barna, a Tintahal & Áfonya magja fekete, az oldódó réteg színe rózsaszínű, a Hot Mangó magja pedig narancssárga, az oldódó réteg színe fehér, valamint a Tonhal & Szúnyoglárva, melynek a magja barna, a külső réteg pedig bordó.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.