A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helyben tartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, amelynek révén nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba. Nehéz az itt látható pelletek és bojlik kiváló aromáját, ízét a fotókon keresztül átadni, de biztosra vesszük, hogy azok, akik kézbe veszik, majd kipróbálják, megdöbbenve tapasztják, hogy mennyire fogósak, illetve mennyire kedvező az áruk!
A C21 Boilie a céltudatos nagyponty-horgászok számára kínál izgalmas és gazdaságos újdonságot. Ezek a minőségi alapanyagokból készült bojlik 24 mm-es mérettel, valamint 0,8 és 2,5 kg-os kiszerelésben hozunk forgalomba, melyekkel a rövidebb és akár hosszabb horgásztúrák etetését is hatékonyan megoldhatjuk.
Fontos és előnyös tulajdonsága, hogy „Long Life”, azaz főzött csali, amely a víz hőmérsékletétől függően akár 48 órát is kibír a vízben és remekül ellenáll a fehérhalak csipkedéseinek, így képes megvárni a később érkező nagy pontyokat.
Hét nyerő ízben kínáljuk, melyek közül minden időszakra megtalálható a leghatékonyabb alternatíva: Eper & Ananász, Vad Ponty, Fűszeres Kolbász, Amur, Tigrismogyoró, Mangó, valamint a 2023. év vezéraromája, a Kiwi.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helyben tartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, amelynek révén nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba. Nehéz az itt látható pelletek és bojlik kiváló aromáját, ízét a fotókon keresztül átadni, de biztosra vesszük, hogy azok, akik kézbe veszik, majd kipróbálják, megdöbbenve tapasztják, hogy mennyire fogósak, illetve mennyire kedvező az áruk!
A C21 Boilie a céltudatos nagyponty-horgászok számára kínál izgalmas és gazdaságos újdonságot. Ezek a minőségi alapanyagokból készült bojlik 24 mm-es mérettel, valamint 0,8 és 2,5 kg-os kiszerelésben hozunk forgalomba, melyekkel a rövidebb és akár hosszabb horgásztúrák etetését is hatékonyan megoldhatjuk.
Fontos és előnyös tulajdonsága, hogy „Long Life”, azaz főzött csali, amely a víz hőmérsékletétől függően akár 48 órát is kibír a vízben és remekül ellenáll a fehérhalak csipkedéseinek, így képes megvárni a később érkező nagy pontyokat.
Hét nyerő ízben kínáljuk, melyek közül minden időszakra megtalálható a leghatékonyabb alternatíva: Eper & Ananász, Vad Ponty, Fűszeres Kolbász, Amur, Tigrismogyoró, Mangó, valamint a 2023. év vezéraromája, a Kiwi.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.