Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A TORNADO Method MIX egy új, egyedi gyártástechnológiával készült etetőanyag család, amely kifejezetten a pontyos method horgászatokhoz lett optimalizálva. Kiélezett helyzetekben, versenykörülmények között is megállja a helyét! A csalogatóanyagok ízvilága illeszkedik a már megszokott TORNADO termékekhez. A csomagba finomszemcsés, jól felhősítő method keverékek kerültek, de mindegyik teljesen más! Nem csak az aromák és színek változnak. Mindegyik kaja teljesen más összetevőket és alapanyagokat tartalmaz, a legjobb hatás elérése érdekében!
Minden tasakban van egy kis zacskó, amelyben színes, ízes apró pellet szemek vannak. Ezt a horgász, a halak kapókedvéhez igazodva tudja az alapkajához adagolni. Van, ahol annyira kényesen kapnak a pontyok, hogy minden színes szemcse riasztó, míg máshol, ez fokozza a kapókedvet. Mi a horgászokra bízzuk, hogy felhasználják ezt, vagy sem!
Javasolt felhasználás:
- Önts 3 deciliter vizet (pontosan mérd ki!) az etetőanyagra, majd keverd össze!
- Hagyd néhány percig pihenni, majd apró lyukú rostán törd át!
- Most keverd hozzá a színes pelletet, ha erre szükség van!
- Ha mélyebb (2 méternél mélyebb) vízben horgászol, vagy sokat (akár 15 percet is) kell várni a kapásokra, akkor adj hozzá még egy kevéske, maximum 0,5 dl vizet, hogy tapadósabb legyen a kaja.
Érezni fogod, hogy mennyire selymes, mennyire jó az etetőanyag állaga, amelyet egész nap megőriz. Könnyen kezelhető, jól tapadó, de mégis gyorsan oldódó és felhőző kaja, pont olyan, mint egy profi method mix!
TORNADO Method MIX etetőanyag ízesítések: Édes Szamóca, N-Butyric & Ananász, Mangó, Fokhagyma & Mandula, Tintahal & Barack, Sipi1 és a Sipi2, valamint a Smoke változatok, a Red Devil és a Champon Corn.
TORNADO Method MIX - Édes Szamóca
Piros színű, édes jellegű, gyümölcsös keverék, melyben a legjobb szénhidrátok, és a prémium minőségi hallisztek, valamint pellet őrlemények teljes harmóniája tapasztalható. A keverés során nem hétköznapi adalékok – mint pl. a vérplazma, lazacliszt – is lettek hozzáadva. Az átlagosnál nagyobb felhőt képez a vízben, így a család legfeltűnőbb, legattraktívabb tagja.
Színe: vörös + színes pelletek
Aromája: intenzív eper
Íze: eper, édes, halas
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.