A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Ez a komplett csomag az SBS legújabb termékfejlesztéseinek eredményeként látott napvilágot. Biztosan mindannyian kerültetek már olyan helyzetbe, amikor az addigi jól bevált csalik és technikák teljesen hatástalannak bizonyulnak. Ennek a jelenségnek az egyik leggyakrabban előforduló oka az, hogy a halak nem a fenék közelében tartózkodnak, és nem is ott táplálkoznak. Az All In Flumino Box Z-Code termék ennek a helyzetnek az eredményes horgászatát teszi lehetővé. A Z-Code név a vízközti horgászatra kifejlesztett szerelékre, a Zig-Rigre utal. Az All In Flumino Box Z-Code komplett csomag tartalma: 1 kg Flumino Groundbait Z-Code etetőanyag, 500 ml Flumino Groundbait Mixer, 1-1 tasak Pineapple (ananász - sárga színű) és Black Squid (fekete tintahal - sötétbarna színű) 14 mm-es Pop Up horogcsali, valamint 2x2 ml aroma Pineapple és Black Squid ízesítésekben. Az etetőanyag különlegessége az összetételében rejlik. A Z-Code etetőanyag az élénk fluro színű részecskék és a magas proteintartalmú pelletek liftező tulajdonságának köszönhetően az egész vízoszlop magasságában dolgozik. Erőteljes felhősítő hatással is rendelkezik, amitől a halak még bátrabban táplálkoznak. Ha az etetőanyagot pasztaólomra, vagy etetőkosárba szánjuk, akkor adagoljuk hozzá az 500 ml Groundbait Mixert. Ha azonban spombbal, vagy etetőrakétával etetünk, akkor adjunk hozzá még kb. 500 ml-t a tó vizéből is, hiszen ekkor az etetőanyagot nagyon lágyra, szinte tocsogósra ajánlott hígítani. A tesztelési fázisban ez a termék is kiemelkedőt alkotott. A 2012-es Bolsenai World Carp Classic győztesei, Micula Péterék is használták a Z-code-ot, köszönhetően a viszonylag magas aljnövényzetnek. Még egy verseny győzelem köthető a termékhez, melyet az SBS Happy Carp Gang csapata ért el az ABK IV. Bojlisokk versenyén.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.