Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Lassan egy hónapja tart a nagybetűs harcsaszezon, talán mondanom sem kell, nyomjuk, ami a csövön kifér, az idén is Dávid barátommal vágtunk neki a csatornának. Szokásunkhoz híven jókat ettünk-ittunk a vízparton, és gőzerővel dolgozunk a megfelelő csalihalak beszerzésén. Az első próbálkozásaimat nem koronázta siker: néhány csukakapáson és egy kölyökharcsán kívül mást nem tudtam felmutatni. Hiába, szeretett Zsitvám keményen próbára tesz időről időre.
Nyolc kapástalan éjszaka után végre megtört a csend, ugyanis a kilencedik bevetés hajnalán, négy órakor kapásra ébredtem, majd rögtön a bothoz siettem és felvettem a kontaktust a hallal. Az első ráhúzásra rögtön beleállt a bot, majd jött is a kőkemény válasz, rá kellett nyitnom a fékre, annyira nekilódult a hal. Hatalmasakat rúgott a zsinórra, de türelmesen vártam, hogy fogyjon az ereje, végül nem is volt kérdés a csata kimenetele.
A hal pontos súlya 16,3 kilogramm, a teljes hossza pedig 127 centiméter volt. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy a kezdeti kudarcok után végre beérett a siker. Köszönöm, Zsitva!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
