A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A River Cage egy folyóvízi feederezéshez kifejlesztett open end típusú etetőkosár. Hidrodinamikusan lapos és széles kialakításának köszönhetően a kosár még a nagy sodrásban is szorosan a fenékhez lapul. Erős, tartós fém palástja felül dróthálóval zárt, így szemes anyagot, pelletet, vagy ragasztott csontit is etethetünk mélyebb vizeken is.
Különlegessége, hogy a kosarat egy beépített forgó segítségével lehet a karabinerbe akasztani. Ennek a forgónak köszönhetően sokkal kevésbé tekeri a zsinórt, mint a többi hasonló etetőkosár.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A River Cage egy folyóvízi feederezéshez kifejlesztett open end típusú etetőkosár. Hidrodinamikusan lapos és széles kialakításának köszönhetően a kosár még a nagy sodrásban is szorosan a fenékhez lapul. Erős, tartós fém palástja felül dróthálóval zárt, így szemes anyagot, pelletet, vagy ragasztott csontit is etethetünk mélyebb vizeken is.
Különlegessége, hogy a kosarat egy beépített forgó segítségével lehet a karabinerbe akasztani. Ennek a forgónak köszönhetően sokkal kevésbé tekeri a zsinórt, mint a többi hasonló etetőkosár.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.