A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A method etetőanyagok előkészítése, tapadóképességük beállítása az egyik legfontosabb része a sikeres horgászatnak. Ennek érdekében nem árt, ha a finomhangolás során gondosan adagoljuk a kívánt vízmennyiséget. Ehhez jól jön egy vízporlasztó kézi permetező, mely segítségével finom vízpermettel nedvesíthetjük etetőanyagunkat.
A tartály tetején lévő pumpa segítségével meg lehet növelni a flakonban lévő nyomást, majd a fixáló gomb lenyomásával folyamatosan adagolható a víz anélkül, hogy az ujjunkkal nyomkodni kéne azt.
500 ml űrtartalmú, keskeny, helytakarékos kivitel.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A method etetőanyagok előkészítése, tapadóképességük beállítása az egyik legfontosabb része a sikeres horgászatnak. Ennek érdekében nem árt, ha a finomhangolás során gondosan adagoljuk a kívánt vízmennyiséget. Ehhez jól jön egy vízporlasztó kézi permetező, mely segítségével finom vízpermettel nedvesíthetjük etetőanyagunkat.
A tartály tetején lévő pumpa segítségével meg lehet növelni a flakonban lévő nyomást, majd a fixáló gomb lenyomásával folyamatosan adagolható a víz anélkül, hogy az ujjunkkal nyomkodni kéne azt.
500 ml űrtartalmú, keskeny, helytakarékos kivitel.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.