Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A legújabb Preston kosarak megérkeztek webáruházunkba, ezek közt mutatjuk be a Dura Flat Method In-Line szériát. Ez a különleges, belső zsinórvezetésű kosártípus az ICS (INTERCHANGE SYSTEM) kosarak közé tartozik, így a különböző méretek mellett a különböző kosarak is variálhatók használatuk során, egy pillanat alatt. Gyakorlatilag ez kosár a hagyományos és közkedvelt Preston method kosár cserélhető szárral kialakított változata. A modell tökéletesen kompatibilis az eddigi Preston töltőkkel, valamint a Dura Banjo kosarak, In-line Wire Cage kosarak, illetve Match Cube-ok száraival, na és persze az erőgumival szerelt szárakkal! Bordáinak kialakítása tökéletes helyet nyújt a csali számára, kőmintás felülete pedig tökéletesen illeszkedik a mederfenék kontrasztjához.
Ez a kosártípus Small és Large méretben kerül forgalomba, 20-45g-os méretig.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A legújabb Preston kosarak megérkeztek webáruházunkba, ezek közt mutatjuk be a Dura Flat Method In-Line szériát. Ez a különleges, belső zsinórvezetésű kosártípus az ICS (INTERCHANGE SYSTEM) kosarak közé tartozik, így a különböző méretek mellett a különböző kosarak is variálhatók használatuk során, egy pillanat alatt. Gyakorlatilag ez kosár a hagyományos és közkedvelt Preston method kosár cserélhető szárral kialakított változata. A modell tökéletesen kompatibilis az eddigi Preston töltőkkel, valamint a Dura Banjo kosarak, In-line Wire Cage kosarak, illetve Match Cube-ok száraival, na és persze az erőgumival szerelt szárakkal! Bordáinak kialakítása tökéletes helyet nyújt a csali számára, kőmintás felülete pedig tökéletesen illeszkedik a mederfenék kontrasztjához.
Ez a kosártípus Small és Large méretben kerül forgalomba, 20-45g-os méretig.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.