Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Harcsahorgászat – Egy extrém kaland, egy életre szóló élmény, amihez különleges felszerelésekre van szükség. A Stefan Seuß által fejlesztett Black Cat kollekció olyan termékek gyűjtőneve, amik a legkeményebb bevetésekhez lettek tervezve. A neves harcsás márka égisze alatt megjelenő eszközökben, a horgászbottól a horogig egyaránt közös, hogy éles és borzasztóan kemény tesztek sokasága áll mögöttük. Kiváló szaktudás, tapasztalat, extrém terepek, s nem utolsó sorban szerte Európa tavaiban, illetve folyóban élő kapitális harcsák csiszolták őket tökéletesre!
A márka életrevalóságát és piaci helyét mindennél hitelesebben példázza, hogy már több mint 10 éve mértékadó és trend teremtő a harcsahorgászatban!
A Black Passion a kompromisszummentes harcsahorgászat eszköze, nagyon jó ár/érték aránnyal. Ez a botcsalád a kezdőknek, illetve a szűkebb kerettel rendelkező harcsásoknak való, akik egy megbízható eszközt szeretnének. A Black Passion Vertical, a széria kifejezetten csónakos horgászathoz tervezett tagja, amely sokoldalúan képes kiszolgálni az igényes felszerelésre vágyó harcsa pergetőket. Egy igazi „mindentudó bot” a csónakos, vertikális horgászathoz! Gyors és érzékeny botteste akár a legkisebb pöccintést is pontosan továbbítja a horgász kezéhez A bottest viszonylag könnyű és kifejezetten kezes, de fárasztás közben, vagyis a terhelés hatására brutál módon képes felkeményedni. Elképesztő erőtartalékokkal rendelkezik! A megfelelő társfelszerelésekkel a legnagyobb harcsákkal is képes felvenni a harcot! A külcsínt tekintve, természetesen ez a bot is a Black Passion sorozatra jellemző elegáns, matt fekete dizájnt kapta.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.