Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
A Pro Spin pergető botoknak a legfontosabb jellemzője, az univerzális használhatóság, és a gazdaságosság. A két tulajdonság azért is van együtt jelen, mert egy pálcához kettő spicctag tartozik. Azért gazdaságos, mert az ára a két spiccel is pénztárcabarát. Ezeknek a spicc tagoknak a dobósúlya, ettől tehát egy kicsit a karaktere különbözik.
Akár a 198 cm-es, akár a 210 cm-es, akár a 240 cm-es pergető botot választjuk, két darab, különböző „erősségű” spicctaggal kapjuk kézbe. A dobósúlyok és ezért a terhelhetőség tekintetében van a különbség. Így tudjuk igazán egy helyzetben akár a zsinórhoz, a műcsalihoz, vagy akár a várható halak méretéhez igazítani az összeállítást.
Röviden szólva kisebb, vagy nagyobb súlyú, nagyobb ellenállású műcsalikat is vezethetünk egy adott pálca könnyedebb, vagy kissé erősebb spicctagjával. Bizony ez a lehetőség gyakran nagyon jól jön. Arról nem is szólva, hogy a pergető orsó méretéhez, és a zsinórvastagságához is harmonikusan választható a valamivel könnyedebb, vagy erőteljesebb spicctag.
Ezen lehetőségek miatt mondhatjuk univerzálisan használhatónak.
A modern anyagok, letisztult megjelenés mellett a rávágás, bevágás és a fárasztás érzékelése is különösen nagyszerű a ProSpin pálcáin keresztül.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Pro Spin pergető botoknak a legfontosabb jellemzője, az univerzális használhatóság, és a gazdaságosság. A két tulajdonság azért is van együtt jelen, mert egy pálcához kettő spicctag tartozik. Azért gazdaságos, mert az ára a két spiccel is pénztárcabarát. Ezeknek a spicc tagoknak a dobósúlya, ettől tehát egy kicsit a karaktere különbözik.
Akár a 198 cm-es, akár a 210 cm-es, akár a 240 cm-es pergető botot választjuk, két darab, különböző „erősségű” spicctaggal kapjuk kézbe. A dobósúlyok és ezért a terhelhetőség tekintetében van a különbség. Így tudjuk igazán egy helyzetben akár a zsinórhoz, a műcsalihoz, vagy akár a várható halak méretéhez igazítani az összeállítást.
Röviden szólva kisebb, vagy nagyobb súlyú, nagyobb ellenállású műcsalikat is vezethetünk egy adott pálca könnyedebb, vagy kissé erősebb spicctagjával. Bizony ez a lehetőség gyakran nagyon jól jön. Arról nem is szólva, hogy a pergető orsó méretéhez, és a zsinórvastagságához is harmonikusan választható a valamivel könnyedebb, vagy erőteljesebb spicctag.
Ezen lehetőségek miatt mondhatjuk univerzálisan használhatónak.
A modern anyagok, letisztult megjelenés mellett a rávágás, bevágás és a fárasztás érzékelése is különösen nagyszerű a ProSpin pálcáin keresztül.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.