Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A nagysikerű Shimano surf bot sorozat továbbfejlesztett változata az Alivio BX-G Surf Tubular 4,25 m bot. A bottest XT30-as szénszálból készült, ami igen jó tulajdonsággal ruházza fel a botot. Ennek az anyagnak köszönhetően karcsúbb lett elődjénél és tömege pedig csak 510 g, tehát pont olyan könnyen kezelhető, mint amennyire szép. A fárasztásnál és a dobásnál is egyaránt jól teljesít. A Shimano SS keménykróm vezetőgyűrűkkel és orsótartóval ellátott botja segítségével tiszteletre méltó távolságba dobhatunk. Dobósúlya maximum 225 gramm. Ez a tökéletes választás kezdő távdobók részére.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A nagysikerű Shimano surf bot sorozat továbbfejlesztett változata az Alivio BX-G Surf Tubular 4,25 m bot. A bottest XT30-as szénszálból készült, ami igen jó tulajdonsággal ruházza fel a botot. Ennek az anyagnak köszönhetően karcsúbb lett elődjénél és tömege pedig csak 510 g, tehát pont olyan könnyen kezelhető, mint amennyire szép. A fárasztásnál és a dobásnál is egyaránt jól teljesít. A Shimano SS keménykróm vezetőgyűrűkkel és orsótartóval ellátott botja segítségével tiszteletre méltó távolságba dobhatunk. Dobósúlya maximum 225 gramm. Ez a tökéletes választás kezdő távdobók részére.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.