Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Ha igazán erős, hagyományos fenekező botot keres, ráadásul megfizethető áron, akkor mindenképp érdemes megnézni az Eurostar Power Tip Traverse-X 270 botot.
A 2,7 méteres hosszúságban gyártott kompozit bot valódi erőmű! Az extra erős botspicc már legendás az Eurostar palettán, mivel az észrevétlenül vált át karbon kompozitból, tömör üvegszál spiccbe! Hihetetlen, mit kibír így ezek a Traverse-X bot. Ebben nélkülözhetetlen szerep jut az extra erős kéttalpas SIC gyűrűsornak, aminek feladata a terhelés tökéletes elosztása a bottesten. Erre szükség is van, mivel a bot dobósúly tartománya 100-150 gramm. A bot nyéltagján EVA markolatot találunk, valamint erősített orsótartót, ami bírja majd a remélhetőleg rá váró komoly terhelést is! Ami nem utolsó szempont a mai világban, hogy a bothoz tartozó árcédula még bőven az elfogadható kategóriába tartozik, ha figyelembe vesszük, hogy milyen erős botot is kapunk ezért az árért!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Ha igazán erős, hagyományos fenekező botot keres, ráadásul megfizethető áron, akkor mindenképp érdemes megnézni az Eurostar Power Tip Traverse-X 270 botot.
A 2,7 méteres hosszúságban gyártott kompozit bot valódi erőmű! Az extra erős botspicc már legendás az Eurostar palettán, mivel az észrevétlenül vált át karbon kompozitból, tömör üvegszál spiccbe! Hihetetlen, mit kibír így ezek a Traverse-X bot. Ebben nélkülözhetetlen szerep jut az extra erős kéttalpas SIC gyűrűsornak, aminek feladata a terhelés tökéletes elosztása a bottesten. Erre szükség is van, mivel a bot dobósúly tartománya 100-150 gramm. A bot nyéltagján EVA markolatot találunk, valamint erősített orsótartót, ami bírja majd a remélhetőleg rá váró komoly terhelést is! Ami nem utolsó szempont a mai világban, hogy a bothoz tartozó árcédula még bőven az elfogadható kategóriába tartozik, ha figyelembe vesszük, hogy milyen erős botot is kapunk ezért az árért!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.