Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER orsócsalád egyik legújabb tagját, a Power Fighter Pro kollekciót! Ez a típus a palettánk egyik legnépszerűbb, legnagyobb darabszámban értékesített orsójának, a Power Fighter-nek a továbbfejlesztett utódja. Lássuk, mit érdemes tudni róla!
Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal. Külseje a legnevesebb orsógyártók legmívesebb termékeire emlékeztet, miközben ezek a modellek a By Döme TEAM FEEDER orsócsalád legkedvezőbb árú, alap alternatívái.
A megújult külső mellett, az alábbi elemek változtak a korábbi modellekhez képest:
- Precízebben állítható első főfék rendszer, mely 100%-osan por- és cseppálló
- Megerősített, masszív ház és rotor, amely még strapabíróbbá teszi az orsót, kiegyenlített, sima futást biztosítva
- Megerősített tengely
- A vékony, acéldrót felkapókart egy erősített, cső felkapókarra cseréltük
- A hajtókart, a hajtókar végét, és orsótestben található hajtókar-rögzítőcsavart is újra cseréltük
- Nagyméretű, ergonomikus hajtókar fogantyú
- Új kialakítású, szélesebb dob, távdobó kilépő éllel
- A csapágyak száma (4+1) nem változott, de ezek minősége is egy lényegesen magasabb szintet üt meg
- Anti-twist rendszer, amely meggátolja a zsinór csavarodását
- Áttétel: 4,6:1
- Alumínium távdobó dob
- Forgácsolt fém hajtókar
- Dupla fém zsinórklipsz
- Csapágyazott zsinórvezető görgő
- S-Curve zsinórfektető rendszer
- Grafit-Hybrid orsótest
- Végtelen visszaforgásgátló
- Az orsó illesztése és ezen keresztül a használati értéke is lényegesen jobb lett
- ... és ez még mindig csak a belépő orsócsalád a By Döme TEAM FEEDER orsók között!
Mire való ez az orsó?
A mindennapos feederhorgászatokhoz, amatőr és haladó horgászoknak egyaránt! A mindennapok kőkemény harcosa. Így a legtöbbek által használt 3,3; 3,6; 3,9 méteres botokhoz ideális választás. A család a legkedveltebb 3 különböző méretben kerül forgalomba:
- Power Fighter Pro 6000: dobátmérője: 62 mm, 88 cm-t húz be egy hajtókar fordulatra, tömege: 400 g, zsinórkapacitása: 0,25 mm / 145 m
- Power Fighter Pro 5000: dobátmérője: 58 mm, 82 cm-t húz be egy hajtókar fordulatra, tömege: 380 g, zsinórkapacitása: 0,25 mm / 140 m
- Power Fighter Pro 4000: dobátmérője: 52 mm, 78 cm-t húz be egy hajtókar fordulatra, tömege: 275 g, zsinórkapacitása: 0,20 mm / 150 m
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.