Tavaly októberben nagyon szép eredményeket értünk el, így szerettük volna kipróbálni magunkat, mit is tudunk egy nyári horgászatból kihozni. Sajnos a majdnem egész évben magas vízállás miatt augusztusig kellett várnunk, de végre nekünk kedveztek a körülmények…
A mai világban már sem az időjárás, sem pedig a halak „vermelése” nem okozhat gondot a téli horgászatok során. Ennek oka, hogy a modern ruhák már olyan védelmet nyújtanak, hogy szinte fel sem tűnik a hideg, míg az intenzíven telepített tavakon a nagy halsűrűségnek hála ebben az időszakban is kapásra lehet bírni a halakat. Ebben az írásban adok néhány tippet arra, hogy mivel!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász decemberi száma!
A Shimano Sahara 3000SSDH HG orsó első látásra is különleges horgászeszköz benyomását kelti, kézbe véve azonban hamar meg is bizonyosodhatunk afelől, hogy valóban így van! Ezt ugyanis egy precíz szerkezetű, duplakaros modell. Felszereltségét 3 golyós- és 1 csúszócsapágy mellett a jól bevált Shimano harcifék-rendszer teszi teljessé. Ezutóbbinak köszönhetően akár a legvékonyabb zsinórokat is használhatjuk, hiszen a harcifék villámgyors reagálást tesz lehetővé a fárasztások során! A 6,2:1-es áttétele kellően gyorssá és hatékonnyá teszi az orsót, tökéletes társ feederezéshez, illetve a matchbotos horgászatban is megállja helyét.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Shimano Sahara 3000SSDH HG orsó első látásra is különleges horgászeszköz benyomását kelti, kézbe véve azonban hamar meg is bizonyosodhatunk afelől, hogy valóban így van! Ezt ugyanis egy precíz szerkezetű, duplakaros modell. Felszereltségét 3 golyós- és 1 csúszócsapágy mellett a jól bevált Shimano harcifék-rendszer teszi teljessé. Ezutóbbinak köszönhetően akár a legvékonyabb zsinórokat is használhatjuk, hiszen a harcifék villámgyors reagálást tesz lehetővé a fárasztások során! A 6,2:1-es áttétele kellően gyorssá és hatékonnyá teszi az orsót, tökéletes társ feederezéshez, illetve a matchbotos horgászatban is megállja helyét.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.