Gyakorta felmerülő kérdés ez a horgászok körében, hogy milyen botot is válasszunk. Legyen szép, legyen jó, legyen erős, de semmiképp se durung. Számos bot megfordult már a kezemben, sokféle márka és típus, így mindenképp hiteles infókkal szolgálok nektek ezen írásomban is.
Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Maximális stabilitás, profi japán köntösben, természetesen a Ryobi-tól megszokott prémium kivitelezés és technikai elemek mellett.
Az Excia MX egy teljesen fém házzal rendelkező csúcsminőségű pergetőorsó, mely kézbevétel után maximális stabilitást sugall magáról.
Az impozáns külső mellett természetesen teljesítményben sem egy átlagos darabról van szó. 8+1 csapágyas rendszere és rendkívül precíz illesztései, plusz belső elemei tükrözik futásteljesítményét, mely egyedülállóan sima a szortimentben.
Tökéletes elsőfékes modell, mely fékrendszernek köszönhetően fárasztás közben zökkenőmentesen adagolja a zsinórt.
A test mellett felkapókarja is erősített csőből áll, ami az erő mellett, a komfortos visszaváltást is garantálja. A komfortot hajtókarja is növeli, mely egy nyomógombbal behajtható, így szállítás előtt és után, ennek kinyitása nem igényel sok időt és fáradozást.
Az igényes és profi pergetőorsókat kedvelőknek ajánljuk a modellt, csalódásmentes opció bármely technikához.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Maximális stabilitás, profi japán köntösben, természetesen a Ryobi-tól megszokott prémium kivitelezés és technikai elemek mellett.
Az Excia MX egy teljesen fém házzal rendelkező csúcsminőségű pergetőorsó, mely kézbevétel után maximális stabilitást sugall magáról.
Az impozáns külső mellett természetesen teljesítményben sem egy átlagos darabról van szó. 8+1 csapágyas rendszere és rendkívül precíz illesztései, plusz belső elemei tükrözik futásteljesítményét, mely egyedülállóan sima a szortimentben.
Tökéletes elsőfékes modell, mely fékrendszernek köszönhetően fárasztás közben zökkenőmentesen adagolja a zsinórt.
A test mellett felkapókarja is erősített csőből áll, ami az erő mellett, a komfortos visszaváltást is garantálja. A komfortot hajtókarja is növeli, mely egy nyomógombbal behajtható, így szállítás előtt és után, ennek kinyitása nem igényel sok időt és fáradozást.
Az igényes és profi pergetőorsókat kedvelőknek ajánljuk a modellt, csalódásmentes opció bármely technikához.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.