Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Íme, a Delphin B!RD Triple hook, egy rendkívül éles, speciális „Cutting Point” technológiával készült hármas horog széria, melynek tagjai könnyedén hatolnak át a legkeményebb ragadozóhal szájon is!
A Delphin B!RD legnagyobb előnye a horoghoz rögzített tollakban rejlik, amik garantáltan vonzóbbá teszik a műcsalikat. Wobbler, körforgó, támolygó kanál, vagy valami más? E horog felhasználhatóságának nincsenek határai. Használatával nem csak fogósabb, hanem az akadást tekintva megbízhatóbb csalikat kaphatunk.
A horog hegyei nagyon ellenállóak az eltompulással szemben. A „Cutting Point” technológia a hegy külső oldalán két bevágásban testesül meg. Ezek csökkentik a horog ellenállását az akasztás során, és könnyebben behatolnak a ragadozó szájába. A csomag 3 db hármas horgot tartalmaz. A csomagolásnál nagyon ügyeltek a horgokra, amelyek habszivacsba kerültek, hogy megvédjék őket a szállítás során.
A Delphin B!RD tollal szerelt hármas horog minden ragadozót elcsábít, és ha már horogra akadtak, garantáltan nem ereszti őket!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Delphin B!RD Triple hook, egy rendkívül éles, speciális „Cutting Point” technológiával készült hármas horog széria, melynek tagjai könnyedén hatolnak át a legkeményebb ragadozóhal szájon is!
A Delphin B!RD legnagyobb előnye a horoghoz rögzített tollakban rejlik, amik garantáltan vonzóbbá teszik a műcsalikat. Wobbler, körforgó, támolygó kanál, vagy valami más? E horog felhasználhatóságának nincsenek határai. Használatával nem csak fogósabb, hanem az akadást tekintva megbízhatóbb csalikat kaphatunk.
A horog hegyei nagyon ellenállóak az eltompulással szemben. A „Cutting Point” technológia a hegy külső oldalán két bevágásban testesül meg. Ezek csökkentik a horog ellenállását az akasztás során, és könnyebben behatolnak a ragadozó szájába. A csomag 3 db hármas horgot tartalmaz. A csomagolásnál nagyon ügyeltek a horgokra, amelyek habszivacsba kerültek, hogy megvédjék őket a szállítás során.
A Delphin B!RD tollal szerelt hármas horog minden ragadozót elcsábít, és ha már horogra akadtak, garantáltan nem ereszti őket!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.