A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikákat is lefedik. E fejlesztésünk keretein mutatjuk most be a Predator Catfish Rig család újdonságait, melyek a legjobb minőségű, számunkra már bizonyított és bevált komponensekből készülnek, amelyeket mi is eredményesen használunk, illetve ami a legfontosabb, jó szívvel ajánlunk! Íme, a Catfish Rig 10 – Pelletes horogelőke!
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
Jellemzői: krómfekete színű, füles, háromágú horog. Döbbenetesen jó és tartós(!) hegykiképzésű, méltán híres horog. A megnevezésben látható 2X elárulja, hogy a hagyományos horgoktól minimum dupla olyan erős, miközben nem egy vastaghúsú „húskampó”. Ennek különösen nagy jelentősége van a műcsalik feljavításában, ugyanis a nehéz, vaskos horgok előnytelenül változtatják meg a pl.: a wobblerek precízen összehangolt mozgását. Ez a horog azonban amellett, hogy félelmetesen jó hegyű, rendkívül erős, mégis elenyésző súlyú. Nem véletlen, hogy a kisebb méreteket egyre gyakrabban rakják fel olyan süllőző wobblerekre, melyek gyári horga messze elmarad az elvárható minőségi követelményektől. Az így feljavított wobblerek fogóssága, már az első néhány horgászat során szembetűnő lesz, hiszen kevesebb hal marad le. Kedvelt a gumihalas horgászok táborában is, amikor szükséges még 1-2 db kiegészítő horgot elhelyezni a nagyméretű műcsali oldalában, a garantált akadás érdekében.
Javasolt csalik: élő csalihalak minden méretben.
Kiszemelt halak: csuka, süllő, harcsa
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Jellemzői: krómfekete színű, füles, háromágú horog. Döbbenetesen jó és tartós(!) hegykiképzésű, méltán híres horog. A megnevezésben látható 2X elárulja, hogy a hagyományos horgoktól minimum dupla olyan erős, miközben nem egy vastaghúsú „húskampó”. Ennek különösen nagy jelentősége van a műcsalik feljavításában, ugyanis a nehéz, vaskos horgok előnytelenül változtatják meg a pl.: a wobblerek precízen összehangolt mozgását. Ez a horog azonban amellett, hogy félelmetesen jó hegyű, rendkívül erős, mégis elenyésző súlyú. Nem véletlen, hogy a kisebb méreteket egyre gyakrabban rakják fel olyan süllőző wobblerekre, melyek gyári horga messze elmarad az elvárható minőségi követelményektől. Az így feljavított wobblerek fogóssága, már az első néhány horgászat során szembetűnő lesz, hiszen kevesebb hal marad le. Kedvelt a gumihalas horgászok táborában is, amikor szükséges még 1-2 db kiegészítő horgot elhelyezni a nagyméretű műcsali oldalában, a garantált akadás érdekében.
Javasolt csalik: élő csalihalak minden méretben.
Kiszemelt halak: csuka, süllő, harcsa
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.