Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
A Ghost Double Hook a leginnovatívabb horog családba tartozik, amit eddig a harcsahorgászathoz kitaláltak. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a Rig Hook. Mindegy, hogy az XXL méretű élő csalihal úszójához, vagy a döglött csalihal hátához akarjuk rögzíteni, a Ghost Double Hook megbízhatóan tart.
Leginkább a több horgos Dead Bait rögzítésekhez ajánlott.
A „DG Coating” a leginnovatívabb bevonat, sokkal simább felületű, mint a teflon. Négyszer erősebb korrózióvédelem a többi bevonathoz képest.
- Méret: 3/0
- Kiszerelés: 5 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Ghost Double Hook a leginnovatívabb horog családba tartozik, amit eddig a harcsahorgászathoz kitaláltak. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a Rig Hook. Mindegy, hogy az XXL méretű élő csalihal úszójához, vagy a döglött csalihal hátához akarjuk rögzíteni, a Ghost Double Hook megbízhatóan tart.
Leginkább a több horgos Dead Bait rögzítésekhez ajánlott.
A „DG Coating” a leginnovatívabb bevonat, sokkal simább felületű, mint a teflon. Négyszer erősebb korrózióvédelem a többi bevonathoz képest.
- Méret: 3/0
- Kiszerelés: 5 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.