A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikákat is lefedik. E fejlesztésünk keretein mutatjuk most be a Predator Catfish Rig család újdonságait, melyek a legjobb minőségű, számunkra már bizonyított és bevált komponensekből készülnek, amelyeket mi is eredményesen használunk, illetve ami a legfontosabb, jó szívvel ajánlunk! Íme, a Catfish Rig 10 – Pelletes horogelőke!
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
OWNER a világ leghegyesebb horga! A japán horoggyártó méltán szolgált rá erre a címre. Az évek során folyamatosan fejlesztették, csiszolták horoggyártási technológiájukat, hogy a horgászoknak minden körülményre tudjanak megfelelő horogtípust kínálni.
Jellemzői: fekete színű, nemesacél, közepes vastagságú, lapkás horog. A klasszikus horogforma egyaránt jól használható a horgon elhelyezett, vagy a horogöbölbe kötött csalikkal. A hagyományos fenekező módszert kedvelő pontyhorgászok horogtípusa. Az OWNER cégtől már megszokott különleges horoghegy kiképzés a biztos akadás záloga. Azért, hogy ezt most még könnyebben kipróbálhassa, tekintsen a termék árára, nem fog hinni a szemének.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
OWNER a világ leghegyesebb horga! A japán horoggyártó méltán szolgált rá erre a címre. Az évek során folyamatosan fejlesztették, csiszolták horoggyártási technológiájukat, hogy a horgászoknak minden körülményre tudjanak megfelelő horogtípust kínálni.
Jellemzői: fekete színű, nemesacél, közepes vastagságú, lapkás horog. A klasszikus horogforma egyaránt jól használható a horgon elhelyezett, vagy a horogöbölbe kötött csalikkal. A hagyományos fenekező módszert kedvelő pontyhorgászok horogtípusa. Az OWNER cégtől már megszokott különleges horoghegy kiképzés a biztos akadás záloga. Azért, hogy ezt most még könnyebben kipróbálhassa, tekintsen a termék árára, nem fog hinni a szemének.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.