Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Sokan vannak, akik nem csupán néhány órás horgászatokat kedvelik, hanem akár napokat is a vízparton tartózkodnak, és ekkor is a rezgőspicces módszert részesítik előnyben. Kempingezés és éjszakai horgászatok során nem mindig lehet folyamatosan a spicceket bámulni, így jó szolgálatot tehet egy elektromos kapásjelző! A By Döme TEAM FEEDER Tornado Feeder kapásjelző kifejezetten a feederbotos horgászok számára készült, figyelembe véve a rezgőspicces technika igényeit.
Ami az elektromos jelzők sorából kiemeli és a feeder horgászok számára célirányossá teszi ezt a típust, az az egyedi formakialakítása. Ez a magasított forma minden körülmények között stabilan megtartja a feederbotunkat, használatával attól sem kell tartani, hogy a hevesebben kapó hal berántja a vízbe a botot, mert az aszimmetrikus formatervezés garantáltan meggátolja ezt.
Az adóegység 3 db AAA elemmel működik. Ezek behelyezése után lehetőség nyílik a hangerő, hangszín és az érzékenység beállítására! A fény és hangjelzéssel járó kapást követő 20 másodpercben még jelzi, hogy esemény történt, így könnyen kiválaszthatjuk, hogy melyik botunkon is volt a kapás! A készüléken lévő éjszakai fény manuálisan aktiválható, és sötétedés esetén automatikusan felkapcsol.
A kapásjelző diszkrét megjelenésű és fekete, csúszásmentes bevonattal rendelkezik. Mérsékelten vízálló, de a hosszú élettartam elérése érdekében ködös, párás időben történő használat után az elemtartó rekeszt és az elemeket ki kell szárítani!
Alacsony töltöttség jelzés is található a kapásjelzőkön, segítve az elemek időbeni cseréjét!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.