Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Az úszós és fenekező készségek összeállítása során használt ütköző. Feltűnően szoros, nagyon jó minőségű, hosszúkás, hengeres formájú portéka. Az ütköző mérete: 4,5x2 mm. Minél vastagabb a damilunk, annál vaskosabb méretet válasszunk. Ebből a stopperből egyetlen darab felér kettő hagyományos gumiütközővel! Minden csomagban 15 db-ot talál, amelyet a damilhurokba bújtatott zsinórra lehet felhúzni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az úszós és fenekező készségek összeállítása során használt ütköző. Feltűnően szoros, nagyon jó minőségű, hosszúkás, hengeres formájú portéka. Az ütköző mérete: 4,5x2 mm. Minél vastagabb a damilunk, annál vaskosabb méretet válasszunk. Ebből a stopperből egyetlen darab felér kettő hagyományos gumiütközővel! Minden csomagban 15 db-ot talál, amelyet a damilhurokba bújtatott zsinórra lehet felhúzni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.