Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Fox Edges Ronnie hüvely egyszerű megoldást kínál a forgó és a horogfül biztonsági rögzítésére Ronnie/Spinner rig felkínálás esetén. Arra tervezték, hogy a horog hegye felől felfűzve annak a szárára, majd óvatosan a horog fülére és a Kwik Change forgó szemére húzva, biztos rögzítést nyújtson. A vastagodó átmérő miatt biztosan rögzül és többször is használható, így lehetővé teszi a horog cseréjét a zsugorcső használata nélkül.
A hüvelyt használhatjuk a forgó rögzítéséhez hagyományos Ronnie rig esetén is.
Kiszerelés: 10 db
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Fox Edges Ronnie hüvely egyszerű megoldást kínál a forgó és a horogfül biztonsági rögzítésére Ronnie/Spinner rig felkínálás esetén. Arra tervezték, hogy a horog hegye felől felfűzve annak a szárára, majd óvatosan a horog fülére és a Kwik Change forgó szemére húzva, biztos rögzítést nyújtson. A vastagodó átmérő miatt biztosan rögzül és többször is használható, így lehetővé teszi a horog cseréjét a zsugorcső használata nélkül.
A hüvelyt használhatjuk a forgó rögzítéséhez hagyományos Ronnie rig esetén is.
Kiszerelés: 10 db
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.