Egyre több helyen tiltják be a fonott zsinórok használatát, sőt már a hazai és nemzetközi feederbotos versenyeken is tilos a használatuk. Ezen intézkedések elsősorban a halvédelmet szolgálják. Napjainkban a nyugati horgászkultúrában gyakorlatilag teljesen háttérbe szorult e zsinórok használata. Ezzel szemben kis hazánk horgászai előszeretettel alkalmazzák, sőt sokan talán el sem tudják képzelni a horgászatot fonott zsinórok nélkül!
Gyakorta felmerülő kérdés ez a horgászok körében, hogy milyen botot is válasszunk. Legyen szép, legyen jó, legyen erős, de semmiképp se durung. Számos bot megfordult már a kezemben, sokféle márka és típus, így mindenképp hiteles infókkal szolgálok nektek ezen írásomban is.
Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
A szilikon csalis pergető horgászat elengedhetetlen tartozéka a jó minőségű jigfej, melyet az aktuális körülményekhez és a használni kívánt műcsalihoz igazíthatunk. Ehhez szerettünk volna egy egyszerű konstrukciójú, ám tökéletesen működő és remek minőségű terméket készíteni. Íme! Az új Haldorádó Jigfej a hagyományos gömb alakú jigfejek minden előnyét felsorakoztatja, ezáltal ideális választás különböző twisterekhez, gumihalakhoz és egyéb szilikon-kreációkhoz. Az ólomfej minden esetben precíz súlyozású, szépen megmunkált darab, a belé integrált horog pedig masszív, erős, szuper éles heggyel rendelkező típus. Ez a standard formájú, gömbölyű öblű horog prémium kategóriás szénacélból készül, nikkelbevonatos felülettel. Azon túl, hogy a legkeményebb, csontos ragadozóhal-szájba is hatékonyan akad, további különlegessége, hogy szükség szerint újrafenhető, újraélezhető. Ha véletlenül követ fogott és csorbult a hegye, akkor sem kell eldobni! Újrahegyezve tovább használható! Mind a súly-, mind a horogméretet illetően széles kínálattal kerül forgalomba, így kisebb és nagyobb csalikhoz, sekélyebb vagy mélyebb vízoszlophoz, valamint álló- és folyóvízre egyaránt megtalálható a leginkább megfelelő változat. Minden csomag 3 db jigfejet tartalmaz!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A szilikon csalis pergető horgászat elengedhetetlen tartozéka a jó minőségű jigfej, melyet az aktuális körülményekhez és a használni kívánt műcsalihoz igazíthatunk. Ehhez szerettünk volna egy egyszerű konstrukciójú, ám tökéletesen működő és remek minőségű terméket készíteni. Íme! Az új Haldorádó Jigfej a hagyományos gömb alakú jigfejek minden előnyét felsorakoztatja, ezáltal ideális választás különböző twisterekhez, gumihalakhoz és egyéb szilikon-kreációkhoz. Az ólomfej minden esetben precíz súlyozású, szépen megmunkált darab, a belé integrált horog pedig masszív, erős, szuper éles heggyel rendelkező típus. Ez a standard formájú, gömbölyű öblű horog prémium kategóriás szénacélból készül, nikkelbevonatos felülettel. Azon túl, hogy a legkeményebb, csontos ragadozóhal-szájba is hatékonyan akad, további különlegessége, hogy szükség szerint újrafenhető, újraélezhető. Ha véletlenül követ fogott és csorbult a hegye, akkor sem kell eldobni! Újrahegyezve tovább használható! Mind a súly-, mind a horogméretet illetően széles kínálattal kerül forgalomba, így kisebb és nagyobb csalikhoz, sekélyebb vagy mélyebb vízoszlophoz, valamint álló- és folyóvízre egyaránt megtalálható a leginkább megfelelő változat. Minden csomag 3 db jigfejet tartalmaz!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.