A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikákat is lefedik. E fejlesztésünk keretein mutatjuk most be a Predator Catfish Rig család újdonságait, melyek a legjobb minőségű, számunkra már bizonyított és bevált komponensekből készülnek, amelyeket mi is eredményesen használunk, illetve ami a legfontosabb, jó szívvel ajánlunk! Íme, a Catfish Rig 10 – Pelletes horogelőke!
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
Nagyobb és mégis gyorsabb kanál, mint a Lutra, főleg a nehezebb, 24 grammos változat. Nagyságának és gyorsaságának köszönhetően nagyobb vízmennyiséget is „mozgat” meg, így több ingert közvetít a halak felé is – jó bottal pedig érezni, ahogy pulzál a vízben. Sokan félnek a méretétől, azt gondolják, hogy túl nagy és nem megy neki semmi. Akik így gondolják, tévednek, mert a bugylik is nekiugranak, egy kettes csuka pedig már simán torokra veszi. Harcsára is ajánlott.
Méret: 94 mm
Színváltozat: bronz, fekete-ezüst, arany
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Nagyobb és mégis gyorsabb kanál, mint a Lutra, főleg a nehezebb, 24 grammos változat. Nagyságának és gyorsaságának köszönhetően nagyobb vízmennyiséget is „mozgat” meg, így több ingert közvetít a halak felé is – jó bottal pedig érezni, ahogy pulzál a vízben. Sokan félnek a méretétől, azt gondolják, hogy túl nagy és nem megy neki semmi. Akik így gondolják, tévednek, mert a bugylik is nekiugranak, egy kettes csuka pedig már simán torokra veszi. Harcsára is ajánlott.
Méret: 94 mm
Színváltozat: bronz, fekete-ezüst, arany
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.