Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ez a hazánkban (egyelőre) tán csak kevesek által ismert cég egyedinek tekinthető: az 1979 óta családi vállalkozás (a tulajdonos és üzemeltető Alain Delalande) keretében működő vállalat az egyedüli, amely Európában lágy plasztik csalikat készít. Mára már 25 országba szállítanak, amihez kell is a napi 10.000 darabos termelés. Műcsalijaikat hihetetlennek tűnő, 110-féle eltérő színben gyártják (ami akkor is imponáló, ha nem minden típus és méret érhető el e színek mindegyikében). Piacra szánt termékeiket előzőleg minden esetben tesztelik. A Delalande plasztik csalikra általánosan jellemző a rendkívül lágy anyag.
Sandra egy speciális tviszterfarokkal ellátott halforma. A hosszú, nagyon lágy, lyuggatott farokrész már a legkisebb húzás esetén is hullámzásba kezd. A Sandra ideális lassú bevontatásra, állóvízre, kis ólomfejjel végzett vízközti horgászatra.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a hazánkban (egyelőre) tán csak kevesek által ismert cég egyedinek tekinthető: az 1979 óta családi vállalkozás (a tulajdonos és üzemeltető Alain Delalande) keretében működő vállalat az egyedüli, amely Európában lágy plasztik csalikat készít. Mára már 25 országba szállítanak, amihez kell is a napi 10.000 darabos termelés. Műcsalijaikat hihetetlennek tűnő, 110-féle eltérő színben gyártják (ami akkor is imponáló, ha nem minden típus és méret érhető el e színek mindegyikében). Piacra szánt termékeiket előzőleg minden esetben tesztelik. A Delalande plasztik csalikra általánosan jellemző a rendkívül lágy anyag.
Sandra egy speciális tviszterfarokkal ellátott halforma. A hosszú, nagyon lágy, lyuggatott farokrész már a legkisebb húzás esetén is hullámzásba kezd. A Sandra ideális lassú bevontatásra, állóvízre, kis ólomfejjel végzett vízközti horgászatra.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.