A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikák kedvelőit is kiszolgálják. E fejlesztésünk keretein belül mutatjuk most be a legújabb Predator Lures wobbler-kollekciónkat!
A Twingo névre keresztelt modell egy rendkívül hatékony, sokoldalú, kétrészes kialakítású csali, ami olyan horgászok számára készült, akik álló- és/vagy folyóvízen, jellemzően a felsőbb, illetve középső vízrétegekben keresik a ragadozókat. Ezekkel a csalikkal dobálhatunk a sekély, jellemzően a meleg hónapokban halakban bővelkedő öblök felszínétől, egészen 1,5 méteres mélységig, ahol az őszi, lehűlő vízi időszakban táplálkoznak a halak. A tökéletes kiegyensúlyozottságnak, illetve a speciálisan beállított első terelőlemeznek köszönhetően sokféle vezetési technikát alkalmazhatunk vele, a gyorstól a lassúig, rövid vagy hosszú szünetekkel. Folyóvízen sodrással együtt és partra merőlegesen húzva egyaránt remekül használhatjuk. Minden egyes rándulás a wobbler agresszív akcióját idézi elő, ami egy sebesült, dezorientált halat imitál, míg a szünet alatt a csali megőrzi egyensúlyát, melyet leggyakrabban egy ragadozó erőteljes és vehemens rávágása követ. Optimális súlypontjából adódóan kifejezetten könnyedén és pontosan doható, nagyobb távolságra is. Az attraktivitás és extra vibráció érdekében a wobbler testébe egy hosszú pályán mozgó csörgő golyó került. A mozgási amplitúdó növeléséhez a formatervezés során kettő úszó elem lett elhelyezve a farok részhez, fentre és alulra. A csalik minősége kapcsán szintén nagyon fontos szempont, hogy ennek a wobblernek a belsejében végig acélhuzal rejlik, valamint kíváló minőségű és rendkívül éles, erős horgokkal rendelkezik, amelyek ellenállnak a nagy, kapitális példányok terhelésének is. Széles színrepertoárral kínáljuk, ami garantálja, hogy minden víztípushoz, illetve minden körülményhez, időszakhoz megtalálhatják a horgászok a tökéletes darabot.
Ajánlott célhal: csuka, süllő, harcsa
A Haldorádó Predator Lures Twingo wobbler-kollekció technikai paraméterei és tulajdonságai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.