Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az egyik legújabb és legapróbb Salmo kreáció. Kialakítása miatt teljesen a víz felső rétegében jön, ezért különösen tavasszal és nyáron alkalmas nagyobb rovar rajzások környezetében. Mindössze 3 cm, ezért könnyedén nézhetik a halak egy nagyobb darázsnak vagy egyéb rovarnak. Színei is ehhez igazodva alakulnak. Rendkívül jól eltalált aerodinamikai jellemzőinek hála, kiválóan dobható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az egyik legújabb és legapróbb Salmo kreáció. Kialakítása miatt teljesen a víz felső rétegében jön, ezért különösen tavasszal és nyáron alkalmas nagyobb rovar rajzások környezetében. Mindössze 3 cm, ezért könnyedén nézhetik a halak egy nagyobb darázsnak vagy egyéb rovarnak. Színei is ehhez igazodva alakulnak. Rendkívül jól eltalált aerodinamikai jellemzőinek hála, kiválóan dobható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.