A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Megérkezett a legújabb átmeneti időszakra szánt ruházatunk, a Black Edition 3 in 1 kabát. A kabát belsejében egy kivehető cipzáras polár pulóver található, mely önálló ruhadarabként is használható. A polár pulóver nélkül is használható a kabát, ha pedig hidegebb, szeles idő van, együtt nyújt megfelelő védelmet. Így e kiváló ruhadarab három verzióban használható. A kabátot elől és hátul is elegáns, visszafogott logóval láttuk el. A kabát rendelkezik 2 cipzáras oldalsó zsebbel, valamint a mellrészen is található egy cipzáras zseb. A polár pulóver oldalain is található 1-1 zseb. A kabát ujjának vége tépőzárral szűkíthető, alsó része elasztikus zsinórral összehúzható.
Igazán mutatós, egyedi és stílusos ruhadarab, mely jó választás egyaránt horgászat, vagy utcai viselet során.
Külső dzseki:
- vászonkötés, 100 % poliészter, TPU membrán, 130 g/m²
- vízálló cipzár állvédővel a végén
- eltávolítható kapucni megerősített felső résszel
- kapucni és alsó szegély elasztikus húzózsinórral
- állítható ujjvégek tépőzárral
- rejtett zsebek fordított cipzárral
- mellzsebek
- ragasztott illesztések
- ívelt, hátul kissé hosszított alj
- kontraszt elemek
Belső polár:
- 100 % poliészter, bolyhosodás ellen kezelve mindkét oldalán, 220 g/m²
- vízálló 8 000 mm, légáteresztő 5 000 g/m²/24 hod
- 3 az 1-ben multifunkcionális használat
- eltávolítható belső polár dzseki
- műanyag cipzár teljes hosszban
- rejtett zsebek
- alsó szegély elasztikus húzózsinórral
- kontraszt elemek
- bolyhosodás ellen kezelve mindkét oldalán
Ajánlott mosási hőfok: 30 °C
Méretek (kabát):
Testhossz: 76 cm
Mellszélesség: 64 cm
Ujjhossz: 71 cm
Méretek (polár belső):
Testhossz: 74 cm
Mellszélesség: 62 cm
Ujjhossz: 69 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.