A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A Haldorádó Predator Catfish paletta sok-sok újdonsággal és érdekes termékcsoporttal bővül a 2024-es évtől, melyek közül nem hiányozhatnak a minőségi horgászruházatok sem! Ezek mindegyike a márkától megszokott és jogosan elvárt színvonalat szem előtt tartva lett tervezve, illetve legyártva. Nyugodt szívvel mondhatjuk, ezek bizony nem azok a ruhadarabok, amik néhány horgászat és mosás után elkopnak, kiengedik a színüket, kifakulnak, vagy rosszabb esetben összemennek! Erről a strapabíró, tartós szövetanyagok gondoskodnak, melyeket alapként használtunk. A széles repertoár kora tavasztól, késő őszig bárki számára kényelmes és elegáns vízparti viseletet biztosít, minden harcsahorgásznak és márkaszimpatizánsnak ajánljuk!
A Haldorádó Predator Catfish Kapucnis belebújós pulóver egy fekete színvilágú, igényesen kidolgozott felső viselet, melyen elől, oldalt és hátul összesen három, fehér és szürke színű embléma található. A hátoldalon és a karon egy-egy nagyobb, elől pedig egy kisebb méretű mellső logó kapott helyet. Ez egy kifejezetten kellemes, puha anyagú kenguru zsebes belebújós pulcsi. 65% pamut + 35% poliészter összetételének köszönhetően kellőn rugalmas, de nem nyúlik, remekül megtartja a formáját. Kifejezetten ajánlott akkor, amikor a termo pulóverek még túl melegnek bizonyulnak. Állítható kapucnija védelmet nyújt tarkónknak és fejünknek a széltől. Praktikus, könnyű, dizájnos ruházat, horgászathoz és utcai viselethez egyaránt jó választás! S-XL méretekben kapható.
Magasság Ujjhossz (válltól) Mellszélesség
S 66 64 48
M 70 65 52
L 70 66 57
XL 74 68 62
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.