A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikákat is lefedik. E fejlesztésünk keretein mutatjuk most be a Predator Catfish Rig család újdonságait, melyek a legjobb minőségű, számunkra már bizonyított és bevált komponensekből készülnek, amelyeket mi is eredményesen használunk, illetve ami a legfontosabb, jó szívvel ajánlunk! Íme, a Catfish Rig 10 – Pelletes horogelőke!
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A korábbi évekhez hasonlóan, 2024-ben is szeretnénk meglepni vásárlóinkat egy olyan egyedi akció sorozattal, melyek között a szettekre, felszerelésekre, kiegészítőkre és fogós csalogatóanyagokra vágyók is megtalálhatják a kedvükre valót, méghozzá szuper áron!
Ebben a szettben egy bothoz és orsóhoz, valamint egy zsinórhoz lehet hozzájutni kedvező áron.
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal.
A Tornado Feeder 390H az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb méret. Ez a bothossz akkor jöhet számításba, amikor az eredményes horgászat érdekében már növekszik a dobástáv és minimum 70 métert, vagy akár ettől nagyobbat is kell dobni. Dobósúly: 40-120 g.
Tökéletes párosítás hozzá a By Döme TEAM FEEDER Power Fighter Pro 6000 orsó. Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal. Kiváló választás a mindennapos feederhorgászatokhoz, amatőr és haladó horgászoknak egyaránt! A mindennapok kőkemény harcosa.
Szett tartalma:
- By Döme TEAM FEEDER Tornado Power Carp 390H
- By Döme TEAM FEEDER Power Fighter Pro 6000
- Haldorádó Blue Feeder 0,25 mm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A korábbi évekhez hasonlóan, 2024-ben is szeretnénk meglepni vásárlóinkat egy olyan egyedi akció sorozattal, melyek között a szettekre, felszerelésekre, kiegészítőkre és fogós csalogatóanyagokra vágyók is megtalálhatják a kedvükre valót, méghozzá szuper áron!
Ebben a szettben egy bothoz és orsóhoz, valamint egy zsinórhoz lehet hozzájutni kedvező áron.
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal.
A Tornado Feeder 390H az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb méret. Ez a bothossz akkor jöhet számításba, amikor az eredményes horgászat érdekében már növekszik a dobástáv és minimum 70 métert, vagy akár ettől nagyobbat is kell dobni. Dobósúly: 40-120 g.
Tökéletes párosítás hozzá a By Döme TEAM FEEDER Power Fighter Pro 6000 orsó. Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal. Kiváló választás a mindennapos feederhorgászatokhoz, amatőr és haladó horgászoknak egyaránt! A mindennapok kőkemény harcosa.
Szett tartalma:
- By Döme TEAM FEEDER Tornado Power Carp 390H
- By Döme TEAM FEEDER Power Fighter Pro 6000
- Haldorádó Blue Feeder 0,25 mm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.