Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Ez a típusú merevített falú botzsák rendkívül biztonságos szállítást tesz lehetővé az értékes, orsóval ellátott, felszerelt botjaink számára. A botok és orsók biztonságos szállítása érdekében rekeszelválasztók találhatók a táskában.
Különlegessége az alján található kemény műanyag talp, melynek köszönhetően nem kell lefektetni a fűbe a botzsákot, hanem megállíthatjuk a saját lábán is. Kényelmes szállítást tesz lehetővé a vállpánt, melynek hossza állítható. A bottáska anyaga erős és strapabíró, a cipzárak szintén erősek és megbízhatók.
145 cm-es és 165 cm-es hosszban, 2 vagy 3 fachos kivitelben, kék színben érhetők el. A kisebb változatba a 3,9 méteres, míg nagyobba 4,2-4,5 méteres botok szállíthatók.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a típusú merevített falú botzsák rendkívül biztonságos szállítást tesz lehetővé az értékes, orsóval ellátott, felszerelt botjaink számára. A botok és orsók biztonságos szállítása érdekében rekeszelválasztók találhatók a táskában.
Különlegessége az alján található kemény műanyag talp, melynek köszönhetően nem kell lefektetni a fűbe a botzsákot, hanem megállíthatjuk a saját lábán is. Kényelmes szállítást tesz lehetővé a vállpánt, melynek hossza állítható. A bottáska anyaga erős és strapabíró, a cipzárak szintén erősek és megbízhatók.
145 cm-es és 165 cm-es hosszban, 2 vagy 3 fachos kivitelben, kék színben érhetők el. A kisebb változatba a 3,9 méteres, míg nagyobba 4,2-4,5 méteres botok szállíthatók.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.