Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Az új Base Carp táska garnitúrát kedvező ár-érték aránya és kifogástalan minősége teszi igazán különlegessé. Strapabíró, 600D Oxford-Nylon anyagból készült, így ellenáll a természet viszontagságainak. Tartósságukat növeli, hogy a kritikus helyeken kopásálló műanyag erősítéseket kaptak, valamint a hordozó fülek és vállpántok is nagy teherbírású anyagból készültek, a szükséges részeken párnázott betétekkel. Hosszú élettartamú, megbízható működésű zippzárakkal vannak szerelve. Praktikus kialakításuk miatt, nagy mennyiségű felszerelés elhelyezésére alkalmasak.
A Base Carp hűtőtáska, a maga 25x15x15 cm-es méretével éppen elegendő arra, hogy a horgász étel-ital szükségletét hűtőpatron segítségével hidegen tartsa. Kiemelkedő hőmegtartó tulajdonságát a belső speciális szigetelésnek köszönheti.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az új Base Carp táska garnitúrát kedvező ár-érték aránya és kifogástalan minősége teszi igazán különlegessé. Strapabíró, 600D Oxford-Nylon anyagból készült, így ellenáll a természet viszontagságainak. Tartósságukat növeli, hogy a kritikus helyeken kopásálló műanyag erősítéseket kaptak, valamint a hordozó fülek és vállpántok is nagy teherbírású anyagból készültek, a szükséges részeken párnázott betétekkel. Hosszú élettartamú, megbízható működésű zippzárakkal vannak szerelve. Praktikus kialakításuk miatt, nagy mennyiségű felszerelés elhelyezésére alkalmasak.
A Base Carp hűtőtáska, a maga 25x15x15 cm-es méretével éppen elegendő arra, hogy a horgász étel-ital szükségletét hűtőpatron segítségével hidegen tartsa. Kiemelkedő hőmegtartó tulajdonságát a belső speciális szigetelésnek köszönheti.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.