Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Speciális kialakítású táska, mely igény szerint hátizsákként és utazótáskaként is használható. Strapabíró anyag, erős cipzár és pánt, valamint esztétikus megjelenés jellemzi. Olyan horgászoknak ajánljuk, akik nagy mennyiségű felszerelést, ruházatot, etetőanyagot stb. szeretnének szállítani. Erre 82x33x47 cm-es méreténél fogva tökéletesen alkalmas. A fontosabb, gyakran használt dolgok az oldalanként 3-3 darab 30x17x7 cm-es zsebben kényelmesen elhelyezhetőek. A hátizsákokra jellemző, szintén cipzáros felsőrésszel is felszerelte a gyártó.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Speciális kialakítású táska, mely igény szerint hátizsákként és utazótáskaként is használható. Strapabíró anyag, erős cipzár és pánt, valamint esztétikus megjelenés jellemzi. Olyan horgászoknak ajánljuk, akik nagy mennyiségű felszerelést, ruházatot, etetőanyagot stb. szeretnének szállítani. Erre 82x33x47 cm-es méreténél fogva tökéletesen alkalmas. A fontosabb, gyakran használt dolgok az oldalanként 3-3 darab 30x17x7 cm-es zsebben kényelmesen elhelyezhetőek. A hátizsákokra jellemző, szintén cipzáros felsőrésszel is felszerelte a gyártó.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.