Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A SLIK gumi sorozat egy forradalmi újítás, mely tökéletes elegyét nyújtja a hagyományos és csőgumiknak. A csőgumik összes előnyével rendelkezik, de mégsem lapul el és nincsenek benne légbuborékok. A SLIK páratlan nyúlású és hihetetlen gyors visszahúzódású. Szuper sima felületének köszönhetően minimális a súrlódása, így tökéletes választás minden időjárási körülményben.
Tulajdonságok:
- A SLIK egy tökéletes keveréke a hagyományos és a csőgumiknak
- Többféle méretben elérhető, így az összes rakós botos módszerhez alkalmas
- Egyedi anyaga 600%-al rugalmasabb, mint a latex gumik
- A csőgumik minden előnyével, de egyenletesebb felülettel és légbuborékok nélkül
- Sima bevonatának köszönhetően nem tapad le
- Extra kopásálló és tartós
- 3 m-es kiszerelésben
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A SLIK gumi sorozat egy forradalmi újítás, mely tökéletes elegyét nyújtja a hagyományos és csőgumiknak. A csőgumik összes előnyével rendelkezik, de mégsem lapul el és nincsenek benne légbuborékok. A SLIK páratlan nyúlású és hihetetlen gyors visszahúzódású. Szuper sima felületének köszönhetően minimális a súrlódása, így tökéletes választás minden időjárási körülményben.
Tulajdonságok:
- A SLIK egy tökéletes keveréke a hagyományos és a csőgumiknak
- Többféle méretben elérhető, így az összes rakós botos módszerhez alkalmas
- Egyedi anyaga 600%-al rugalmasabb, mint a latex gumik
- A csőgumik minden előnyével, de egyenletesebb felülettel és légbuborékok nélkül
- Sima bevonatának köszönhetően nem tapad le
- Extra kopásálló és tartós
- 3 m-es kiszerelésben
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.