Napszemüvegek a horgászok igényeihez hangolva

Napszemüvegek a horgászok igényeihez hangolva

Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.

Két olyan kifejezés került be fogalomtárba, ami leginkább jellemez egy horgászati célra kialakított szemüveget. Az első, ami szemmel igazából nem látható, az „UV védelem”, vagy „UV 400 szűrő”, míg a másik a „polarizált réteg”. Mielőtt bemutatjuk a szemüvegeket, ezeket a fogalmakat járjuk körül kicsit.

Ultraibolya (UV) elleni védelem

Sokszor halljuk, hogy a napsugárzás miatt bekövetkező leégés a bőr korai elöregedéséhez, végül bőrrákhoz vezethet, ám orvosi bizonyíték van arra, hogy a szem ugyanúgy károsodhat. A nagymennyiségű UV sugárzás hosszabb távú hatásai lassan és fájdalommentesen jelennek meg, mégis ronthatják a látást. Az UV sugárzás fokozottan veszélyes a strandon, vízen, havas tájon, mivel ott erőteljesebb hatásúvá teszi a visszaverődés.

De mi is az ultraibolya (UV) sugárzás?

Az UV sugárzás a napfény része, egy számunkra láthatatlanul rövid hullámhosszú - az „ibolyán túli” -, nagy energiájú fénysugárzás. Az UV sugárzásnak 3 típusa van: UVA, UVB, UVC. Számunkra most az UVB sugárzás a fontos, ugyanis ez okozza a leégést és nagyrészt ez felelős a bőrrák kialakulásáért is. Igen, bizonyára sokakban felmerül a kérdés, a szoláriumokban használatos UV csövek is károsak lehetnek a szemünkre!

Az ultraibolya sugárzás lassan, fájdalommentesen - nem érezzük azonnal kártékony hatását -, de fokozatosan roncsolja szemünket

A Földet elérő UV sugárzás nagyját kiszűri az ózonréteg, de kiszámították, hogy az atmoszféra ózontartalmának egy százalékos csökkenése az UVB sugárzás két százalékos növekedéséhez vezethet. Napjainkban sokat hallani az ózonréteg elvékonyodásáról, az UV sugárzás erősödéséről, így nem kérdés, hogy szemünket megfelelőképpen kell óvnunk, ha nem szeretnénk súlyosabb szembetegségekkel együtt élni a jövőben. Nekünk, horgászoknak - mint a víz partján rendszeresen közvetlen, tükrözött és szórt sugárzásnak kitett embereknek - szemünk védelmére kiemelten figyelnünk kell!

Miért fontos, hogy egy napszemüveg valóban jó és hatékony UV szűrővel legyen ellátva?

Talán ez a legfontosabb kérdés a napszemüvegek témakörben! Ugyanis a napszemüveg mit is csinál a gyakorlatban? A természetes fényt lesötétíti, hogy kényelmesebben lássunk akkor, amikor nélküle csak hunyorognánk a túl nagy fényerő miatt. Ilyenkor azonban - hogy a szemünkbe megfelelő mennyiségű fény jusson - a pupillánk kitágul, mint egy fényképezőgép kinyíló rekesze, így a szemlencsén át több fény jut a retinára. Ha egy napszemüveg lencséje nem megfelelő UV védelemmel van ellátva, a lencséje viszont sötétített, a pupillánk ugyanúgy kitágul, teszi a dolgát a „képalkotás” miatt, viszont a nagyobb lyukon jóval több káros UV sugárzás éri az ideghártyát, mintha nem is viseltünk volna napszemüveget és összeszűkült pupillával, hunyorogva néztük volna a világot! Tehát a rossz minőségű szemüveg nemhogy nem segít, hanem rendkívül káros a szemünkre!

Polarizált réteg, avagy mit is jelent a „Polarized” felirat a gyakorlatban

A polarizált lencsés napszemüvegek abban különböznek a hagyományos napszemüvegektől, hogy lencséjükön egy polarizált réteget alakítottak ki. A polarizált anyaggal ellátott lencse csak a függőleges irányban rezgő fotonokat, ill. az ilyen fotonokból felépülő fényt, fénysugarakat engedi át, tehát a különböző felületekről visszaverődő - és a visszaverődés miatt vízszintes irányban rezgő hullámmá alakuló -, vakító fénysugarak nem jutnak át a lencsén. Ennek hatása a vízfelületről visszaverődő napfény kiszűrésén jól látható, tapasztalható. Ez utóbbival, vagyis a ragyogás megszüntetésével a látás kontrasztosabbá válik, így nyugodtan élvezhetjük a vízparti napsütést, emellett ilyen szemüveggel - ha a víz tiszta, áttetsző - akár még a halakat is láthatjuk a víz alatt, hiszen a ragyogás mellett a vízfelszínre szóródó fény tükröződése is nagymértékben lecsökken, így szemünkbe zömében a vízfelszín alól érkező fény jut.

Az LCD kijelzőkön (legyen az tévé, monitor vagy telefon kijelzője) jól ellenőrizhető, hogy található-e a szemüvegen polarizációs réteg. A jobb oldalon a napszemüvegen keresztüli normál állású kép látható, míg a balon az anélküli kép (azonos paraméterek mellett elkészítve a képet)

Érdekes összefüggés van a mobiltelefonok (de akár monitorok és tévék) LCD kijelzője és a polarizált réteg között, ugyanis a sorokból álló folyadékkristályos kijelző kiváló eszköz a polarizáció tesztelésére. Nincs másra szükség, mint egy mobilra, illetve a tesztelni kívánt szemüvegre. Ha polarizált a lencse, akkor ha a mobilt elforgatjuk 45 fokkal, akkor a kijelzőn lévő feliratok eltűnnek, tovább fordítva ismét megjelennek. Ha nincs változás a kijelzőben, akkor a lencse nem polarizált, ami nem azt jelenti, hogy a szemüveg nem jó minőségű, hiszen ma is gyártanak felső kategóriás napszemüvegeket polarizáció nélkül (mert ha valakinek a munkája miatt sokat kell LCD monitort néznie, zavaró lehet a sötétedés), de vízpartra nem szerencsés.

A kép bal oldalát nem takartuk le semmivel, pontosabban a polarizációs réteggel ellátott, 45 fokban megdöntött napszemüveg „takarja” ki a képet

Az előbbi (UV szűrés) elengedhetetlen egy jó napszemüvegnél, mondhatjuk azt is, hogy kötelező, míg az utóbbi (polarizált réteg) egy nagyon hasznos kényelmi szempont a vízparton tartózkodáshoz, tehát kimondottan horgászoknak való jó extra.

Napszemüvegek a horgászok igényeihez hangolva

Szerencsére a gyártók nemcsak a horgászeszközök fejlesztésére fordítanak energiát, hanem olyan területen is piacra lépnek termékekkel, mint például a napszemüvegek. Így ha valaki kedvel egy adott márkát, gyakorta a felszerelésen és ruházaton túl már a napszemüvegben is hű lehet a márkához, bár ebben a szegmensben - a tapasztalatok szerint - leginkább a szemüvegek kinézete segít a horgásznak a döntés meghozatalában (tetszik-e neki az adott modell, vagy sem). Az mindenképp külön garanciát jelent, hogy az áruházunkba felkerülő napszemüvegek mögött neves márkák vannak, akik biztosítják, hogy a termékeik UV szűrővel, valamint polarizációs réteggel vannak ellátva. Kínálatunkban mindenki megtalálhatja az ízléséhez és stílusához illő sportos vagy épp elegáns változatot.
 

A kínálatunkban a szemüvegek többfajta lencseszínnel kerülnek forgalomba, melyek a következők: Smoke - füstszürke, Sandstone - homokkő (barna), Amber - borostyán.

A kínálatunkba 3 különböző lencseszínű napszemüveg került fel

By Döme TEAM FEEDER napszemüvegek

Akik figyelemmel kísérik a Haldorádó, illetve a By Döme termékek kínálatát, már megtapasztalhatták, hogy valamennyi újdonságunkat tudatos tervezés előzte meg, de ami még fontosabb, hogy valós igények ihlették!

Bizonyára feltűnt már, hogy Döme Gábor az átlag horgászoktól sokkal jobban próbálja védeni testét a roppant káros és veszélyes UV sugárzástól. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen évi több száz horgásznappal a háta mögött, kiemelt fontossággal bír a szervezetének a védelme. Nem kivétel ez alól a szemének óvása sem. Ebben az évben sikerült olyan gyártókkal megállapodnia, akik tökéletes minőségű napszemüvegeket gyártanak, a legmodernebb extrákkal felszerelve, ugyanakkor mindezt elérhető áron lehet kínálni a horgászok számára.

Nézzük tehát mi jellemzi a By Döme TEAM FEEDER napszemüvegeket!
Már a megjelenése is modern, sportos ezeknek a napszemüvegeknek, ez nem is csoda, hiszen kifejezetten horgászathoz készült termékekről van szó. Elengedhetetlen szempont volt az, hogy a lencsék mindenféle káros sugárzástól megvédjék a szemünket. Mivel vízparti környezet az, ahol legtöbbet viselni fogjuk, így a legfontosabb kritériuma az volt, hogy polarizált lencsékkel legyen valamennyi modell ellátva, amely 100%-ban kiszűri a víz kellemetlen csillogását. Sőt, akár beláthatunk vele a víz alá is, ha az nem túl zavaros. Segítségével felfedezhetjük azokat a tereptárgyakat és halrajokat, amelyeket szabad szemmel szinte lehetetlen lenne észrevenni. De amiben kitűnik, hogy elképesztően tartós és rendkívül kényelmes viseletet biztosít.

Egy „olcsó” napszemüveg veszélye, hogy mivel megfelelő módon sötétít, kitágítja a pupillát, amibe aztán könnyebben bejut a káros UV sugárzás. A By Döme napszemüvegek S15 TAC típusú lencséi 100%-ban kiszűrik a káros UV sugarakat!

A műanyag keret puha tapintású és annyira szépen kidolgozott, annyira rugalmas és fejre simuló, hogy az összes többi napszemüveg a nyomába sem ér. A lencsék - rendeltetésszerű használat mellett -, még évek alatt sem karcolódnak meg és megőrzik minden jó tulajdonságukat.

Keret anyaga: rugalmas, nagy terhelhetőségű polikarbonát
Lencse anyaga: karcálló polikarbonát (S15 TAC)
Lencse színe: szürke, kék tükröződő bevonattal
Tartozékok: kemény tok, törlőkendő

By Döme TEAM FEEDER Angel napszemüveg
By Döme TEAM FEEDER Falcon napszemüveg
By Döme TEAM FEEDER Gravity napszemüveg
By Döme TEAM FEEDER Ice Blue napszemüveg
By Döme TEAM FEEDER Lion napszemüveg
By Döme TEAM FEEDER Panther napszemüveg
By Döme TEAM FEEDER Wild Blue napszemüveg

További információ a By Döme TEAM FEEDER Angel napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a By Döme TEAM FEEDER Falcon napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a By Döme TEAM FEEDER Gravity napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a By Döme TEAM FEEDER Ice Blue napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a By Döme TEAM FEEDER Lion napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a By Döme TEAM FEEDER Panther napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a By Döme TEAM FEEDER Wild Blue napszemüvegről: ugrás az áruházba

Shimano napszemüvegek

Horgászat során, de a mindennapi tevékenykedések, túrázások és utcai viselet során is ideális napszemüvegek a Shimano-tól. Divatos forma, esztétikus kivitelezés, rendkívül minőségi és strapabíró anyagok, valamint csúcs technológia jellemzi az összes Shimano napszemüveget. Minden szemüveg lencséje polarizált, így megvédi szemünket a nap káros sugaraitól.
A szemüvegekhez jár egy puha tok, mely egyben törlőkendő is, illetve egy kemény tok is jár hozzá.

A Shimano Tiagra 2 napszemüveg kiváló választás horgászathoz és mindennapos utcai viselethez egyaránt

A Shimano Tiagra 2 napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

Rapala Sportsman’s UVG napszemüvegek

A Rapala VisionGear napszemüvegeknél, mint a Rapala minden termékénél, a funkcionalitás kapja az első helyet. E szemüvegek valódi, mindenféle torzítás nélküli optikai teljesítményt nyújtanak a horgászok számára és teljes védelmet biztosítanak a napsugárzás káros hatásai ellen. A két fő jellemző, az egyedülálló divatos design és az innovatív anyagok olyan napszemüvegeket eredményeztek, melyeket büszkén visel majd minden horgász. Erős, masszív szerkezetüknek köszönhetően az esetleges ütközésekkel szemben is ellenállóak. Hihetetlen könnyű szemüvegekről van szó, melyek minden esetben kényelmes viseletet biztosítanak hordozóiknak.

A lencsék felépítése:

  • Karcolódás elleni védelem
  • Bevonat, mely 100%-os védelmet nyújt az UV A/B és ibolyán túli sugárzások ellen
  • A fény intenzitását kontrolláló réteg, mely blokkolja a napfény 70-90%-át
  • Polarizált réteg, mely a halakat „láthatóvá teszi” a vízfelszín alatt
  • Kontraszt filter, mely kiemeli a kontúrokat
  • Szilánk ellenálló betét
  • Tartozék puha tok, mely egyben törlőkendő is
 

A Sportsman’s UVG-287A napszemüveg megjelenése sportos, kívül fekete, belül piros kerettel tervezték, illetve sárga színű tükörbevonatos lencsével rendelkezik
A Sportsman’s UVG-301A napszemüveg igazán divatos fekete kerettel, belül piros szárakkal illetve szürke színű tükörbevonatos lencsével készül
A Sportsman’s UVG-293A napszemüveg megjelenése sportos megjelenésű, illetve tükörbevonatos lencsével rendelkezik

A Sportsman’s UVG-287A napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Sportsman’s UVG-301A napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Sportsman’s UVG-293A napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

Storm napszemüvegek

Ezek a szemüvegek ötvözik a sportos és elegáns megjelenést, és ezen felül jó ár-érték aránnyal is rendelkeznek. A Storm szemüvegek mindegyike rugalmas műanyag kerettel rendelkezik, mely bármilyen fejméreten kényelmesen használható. A szemüvegek lelke a lencse, amely polarizált és UV szűrő bevonatot kapott. Ezek a rétegek megvédik szemünket a káros sugaraktól és a vízfelszín kellemetlen csillogásától. Használatával tökéletes módon kiszűrhetjük a víz tükröződését, valamint láthatóvá válnak az eddig észrevétlen víz alatti részletek. A szemüvegeket a puha tok és egyben törlőkenő teszi még értékesebbé. 

A Biscay Blue Cristal BL GL napszemüveg Blue Cristal kerettel és kék tükröződő bevonatos barna színű lencsével van ellátva
A Seabass Black Cristal RD GL napszemüveg Black Cristal kerettel készül hozzá és piros tükröződő bevonatos barna színű lencsét kapott
A Dorado Black Camo RD GL napszemüveg Black Camo kerettel készül hozzá és sárga tükröződő bevonatos barna színű lencsét kapott

A Biscay Blue Cristal BL GL napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Seabass Black Cristal RD GL napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Dorado Black Camo RD GL napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

Strike King napszemüvegek

Kifejezetten pergető horgászok számára készített napszemüveg kollekció, amely maximális védelmet nyújt a napsugarak ellen, és emelett modern, esztétikus megjelenést biztosít.

A Strike King típusai tudományosan megtervezett lencseszínekkel, és tükörkezeléssel rendelkező napszemüvegek, melyek extra védelmet nyújtanak a napfény, és a visszatükröződéssel szemben. A különleges hidrofób bevonat taszítja a port, az olajos szennyeződéseket, valamint a vizet, ami megakadályozza a vízfoltok kialakulását. A tükröződésmentes bevonat megakadályozza, hogy a fény, a lencse hátuljáról a szembe verődjön vissza, ami tisztább, torzításmentesebb látást biztosít!

Tulajdonságok (Egyes modelleknél eltérőek, ezért érdemes a termékadatlapon is megtekinteni az adott típust!):
- többféle keret és lencse szín valamint bevonat
- 100%-ban megszűri a UVA és UVB sugarakat
- 100% polarizált lencse
- a lencsék bevonata ellenáll a karcolásoknak
- polarizált Tri-Acetát Cellulóz (TAC) lencsék
- speciális bevonatnak köszönhetően torzításmentes, tiszta kép

S11 Caddo Mossy Oak Camo Frame napszemüveg
Plus Platte Crystal Frame napszemüveg
Jordan Lee Crystal Frame napszemüveg
Pro Tort Frame napszemüveg

Az S11 Caddo Mossy Oak Camo Frame napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Plus Platte Crystal Frame napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Jordan Lee Crystal Frame napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

A Pro Tort Frame napszemüveg megtekintéséhez kattints ide!

EYELEVEL napszemüvegek

Az Angliából érkező Eyelevel napszemüvegek nagy népszerűségnek örvendenek a horgászok körében, ez főként a kiváló minőségű lencséknek köszönhető. A vízparton kiemelten fontos tényező szemünk védelmében, hogy kizárólag polarizált napszemüvegeket viseljünk. Ezek a típusú lencsék szűrik a vízről visszaverődő napsugarakat is és tompítják a víz csillogását, ezáltal az áttetsző víz felső rétegébe is bele lehet látni. Horgászati alkalmazás közben a rezgőspiccet vagy az úszó antennáját is könnyebben lehet látni verőfényes napsütésben is. A víz felső rétegének, így a rablóhalak láthatóságának ténye, a pergető horgászat alatt megsokszorozhatja a nap sikerességét, ezen módszer képviselőinek kifejezetten ajánljuk az Eyelevel szemüvegeket. A szárakon a szemnek is feltűnő kivastagodás található. Ennek fő oka az, hogy minél zártabb és masszívabb legyen a szemüveg. Az oldalról szemünkbe jutó sugarakat is kizárja, így maximalizálja a védelmet. A polarizált lencséket csak erre a célra javasolt törlőkendőkkel érdemes tisztítani, különben a minimális karcolások átengedhetik a káros sugárzásokat. A horgászat mellett sportoláshoz, kiránduláshoz is ajánljuk. Futás, gyaloglás, szabadtéri tevékenységek. Ezek mind olyan dolgok, ahol nem is gondolnánk mennyire fontos a polarizált, UV szűrős szemüvegek használata.

EYELEVEL Bass napszemüveg
EYELEVEL Camouflage Gray napszemüveg
EYELEVEL Freshwater Braun napszemüveg
EYELEVEL Jupiter Blue napszemüveg
EYELEVEL River Blue napszemüveg

További információ a EYELEVEL Bass napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a EYELEVEL Camouflage Gray napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a EYELEVEL Freshwater Braun napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a EYELEVEL Jupiter Blue napszemüvegről: ugrás az áruházba

További információ a EYELEVEL River Blue napszemüvegről: ugrás az áruházba

Haldorádó Team

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.