Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A görgő a rakósbotos horgászat nélkülözhetetlen kelléke! A Mátrix Compact Double Pole Roller stabil, megbízható, a bothoz kíméletes modell!
Tulajdonságok:
- Kihúzható lábak (max magasság 670 mm)
- Nagyméretű lábtoldók az extra stabilitás érdekében
- Puha EVA görgők
- Rozsdamentes zárt csapágyakkal ellátott fő görgő
- Lecsukható támasztékok EVA zárósapkával a további védelem érdekében
- A középső elválasztó ideális, olyankor, ha két botot használunk, de szélben is stabilabb
- Erős hordtáskában kapható
- Kompatibilis a görgő lábtoldóval
- Teljes szélesség: 840 mm
- Súly: 3 kg
- Tárolási méret: 840 mm x 200 mm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A görgő a rakósbotos horgászat nélkülözhetetlen kelléke! A Mátrix Compact Double Pole Roller stabil, megbízható, a bothoz kíméletes modell!
Tulajdonságok:
- Kihúzható lábak (max magasság 670 mm)
- Nagyméretű lábtoldók az extra stabilitás érdekében
- Puha EVA görgők
- Rozsdamentes zárt csapágyakkal ellátott fő görgő
- Lecsukható támasztékok EVA zárósapkával a további védelem érdekében
- A középső elválasztó ideális, olyankor, ha két botot használunk, de szélben is stabilabb
- Erős hordtáskában kapható
- Kompatibilis a görgő lábtoldóval
- Teljes szélesség: 840 mm
- Súly: 3 kg
- Tárolási méret: 840 mm x 200 mm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.