Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Horgászzsinóron a dobástávolság megjelölésére szolgál. Használatával mindig pontosan az etetésre tudunk horgászni. Miután a szerelékünket bedobtuk az etetésre, illetve a kívánt távolságra, zsinórt a zsinórjelölő krétával az orsó előtt megjelöljük 30 - 60 cm hosszban, majd rövid ideig várunk amíg megszárad. A következő dobásoknál túl kell dobni a jelölésen, majd a zsinórt a jelölésig behúzni, ekkor pontosan a kívánt távolságban horgászunk. A jelölést időnként, ahogy kopik, meg kell ismételni. Nem csak a matchbotos horgászatoknál vehetjük hasznát, hanem a feeder, bolognai, fenekező, vagy bojlis horgászatoknál is. Többféle színben kapható, a sötét színű zsinóroknál a fehér és sárga használata, míg a világos színűeknél a piros és fekete színűt célszerű használni. Nagy előnye, hogy évek alatt sem fogy el és ha a kupakot mindig visszatesszük, nem szárad be, gyakorlatilag csak elveszíteni lehet.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Horgászzsinóron a dobástávolság megjelölésére szolgál. Használatával mindig pontosan az etetésre tudunk horgászni. Miután a szerelékünket bedobtuk az etetésre, illetve a kívánt távolságra, zsinórt a zsinórjelölő krétával az orsó előtt megjelöljük 30 - 60 cm hosszban, majd rövid ideig várunk amíg megszárad. A következő dobásoknál túl kell dobni a jelölésen, majd a zsinórt a jelölésig behúzni, ekkor pontosan a kívánt távolságban horgászunk. A jelölést időnként, ahogy kopik, meg kell ismételni. Nem csak a matchbotos horgászatoknál vehetjük hasznát, hanem a feeder, bolognai, fenekező, vagy bojlis horgászatoknál is. Többféle színben kapható, a sötét színű zsinóroknál a fehér és sárga használata, míg a világos színűeknél a piros és fekete színűt célszerű használni. Nagy előnye, hogy évek alatt sem fogy el és ha a kupakot mindig visszatesszük, nem szárad be, gyakorlatilag csak elveszíteni lehet.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.