Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Haldorádó termékek már így is nagyon széles szortimentben állnak a horgászok rendelkezésére, és most egy újabb szegmens is lefedésre került. Ez nem más, mint a versenyláda kiegészítők termékcsoportja. Ezek a horgászláda kiegészítők 36 mm-es lábra lettek optimalizálva, de jár hozzájuk 30, illetve 25 mm-es szűkítő betét is, így nem csak versenyládákra, hanem székekre, régi típusú ládákra is felhelyezhetők! Mivel sokféle remek kiegészítő található meg a kínálatban, mindenki megtalálja azokat, amelyekkel igazán komfortos horgászállást tud magának „építeni”.
Az adapterek legfontosabb tulajdonsága, hogy QR, azaz „quick release”, amely a gyors „szabadulást”, a villámgyors kioldást biztosítja. Még egyértelműbben, nem kell az adaptereket minden alkalommal a lábra feltenni, majd onnan lerángatni. Elegendő csupán a fejrészt a kívánt helyen rögzíteni, majd a gyorscsatlakozót kipattintva, az adapter törzse (érdemi része) abból könnyedén kivehető.
A felhelyezése is ugyanilyen gyors és egyszerű, csak a lábrészen található csonkba kell betolni az adapter szárát, majd a gyorscsatlakozóval rögzíteni azt. Mindez biztonságos szállítást, rendkívül gyors és praktikus használatbavételt biztosít!
A QR EVA Star Arm Curved egy hajlított adapter, más néven „pipa”, amely EVA bevonatú, így nem tesz kárt a botban sem, ha azt véletlenül hozzáütjük. Tökéletesen megfelel hátsó bottartónak, esetleg merítőhálót tartó karnak. Igazából a felhasználási lehetőségei igen szélesek, mivel a végén egy szabvány bemenet van, amelybe bármilyen kiegészítő betekerhető.
A lábra az ergonomikus marokcsavar segítségével lehet fixálni. Ahogy a többi Haldorádó QR adapter, ez is gyorscsatlakozóval van ellátva, így egy mozdulattal szétszedhető, és összerakható. Elérhető 25, illetve 35 cm-es hosszban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.