A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A Preston élen jár a finomszerelékes horgászok által használt kiegészítők terén. Ez a 8 top - set tárolására is alkalmas bottartó igazán praktikus, és biztonságos helyet biztosít a tartalék botok számára.
A szűkítőknek köszönhetően többféle méretű, kerek lábú versenyládára, vagy székre rögzíthető. Két adapterének a távolsága állítható, így lehet 100%-an a saját ládánkhoz igazítani. A bottartó állványon 8 db „tulipán” található, amelybe mérettől függetlenül, és a tag sérülése nélkül lehet a top – seteket belenyomni. Ezek a műanyag szorítók olyan erősen fogják a botokat, hogy még az erősebb széllökések sem tudják azokat kirántani onnan.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Preston élen jár a finomszerelékes horgászok által használt kiegészítők terén. Ez a 8 top - set tárolására is alkalmas bottartó igazán praktikus, és biztonságos helyet biztosít a tartalék botok számára.
A szűkítőknek köszönhetően többféle méretű, kerek lábú versenyládára, vagy székre rögzíthető. Két adapterének a távolsága állítható, így lehet 100%-an a saját ládánkhoz igazítani. A bottartó állványon 8 db „tulipán” található, amelybe mérettől függetlenül, és a tag sérülése nélkül lehet a top – seteket belenyomni. Ezek a műanyag szorítók olyan erősen fogják a botokat, hogy még az erősebb széllökések sem tudják azokat kirántani onnan.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.